Magnussen szerint Alonso túljátssza magát, mint Neymar

Kevin Magnussen nagyra tartja Fernando Alonsót, de a dán úgy érzi, a spanyol világbajnok túl sokat szerepel a rádióforgalmazásokban.

Fernando Alonso, McLaren plays football

Fernando Alonso, McLaren plays football

James Gasperotti / Motorsport Images

Magnussent és Alonsót sem kell bemutatnunk. A Haas dán versenyzője valószínűleg a legagresszívebb pilótája a Forma-1-nek, míg a McLaren spanyol ásza időről időre nagyon ki tud akadni a csapatrádiós beszélgetések ideje alatt.

Ez általában Fernando frusztráltságát jellemzi, amiből az utóbbi években bőven kijutott számára a McLaren-Hondánál. Egyelőre úgy tűnik, hogy a Renault motorjával sincsenek sokkal előrébb, legalábbis az élmezőny rettentően messze van tőlük.

Még több F1 hír:

Tekintve, hogy a McLarenben ugyanaz az erőforrás dolgozik, mint a Red Bullban, mindez éles kritika lehet a brit istállónak, akik elismerték, távolról sincs olyan jó kasztniuk, mint korábban, amiért saját magukat teszik felelőssé, még akkor is, ha a francia motor eltérő karakterisztikája miatt teljesen át kellett szabni az MC33 hátsó részét.

Alonso már nem egyszer „futott össze” Magnussennel a pályán. Ez legutóbb a Brit Nagydíjon sikerült neki, ráadásul nem is egy alkalommal. Fernando a csapatrádión keresztül is élesen kritizálta a társát, aki azonban nem kapott büntetést. És ezt 2005/2006 bajnoka nehezen fogadja el.

Kevint a Német Nagydíj csütörtöki médianapján megkérdezték erről, aki Alonsót a világhíres brazil futballistához, Neymarhoz hasonlította. A futball-világbajnokságon a PSG sztárja enyhén szólva sem hozta a tőle várt szintet, miközben nem egyszer erősen rájátszott, amiért rengeteg kritikát kapott, és kap továbbra is.

„Nagyon sokat panaszkodik a rádióban, de más sportokban is láthatunk hasonlót, még az olyan nagyszerű sportolóktól is, mint Neymar, aki kissé túlzásba viszi a dolgokat.” – idézi a német AMuS a Haas versenyzőjét.

A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner.

„A stewardok és a versenyigazgató sem reagált a Brit Nagydíjon történtekre, így nincs mit kommentálnom. Fernando is végzi a munkáját. Ő az egyik legjobb versenyző. Minden szempontot tekintve kiváló. Régóta csinálja már ezt, és tudja, hogy melyik gombot kell megnyomnia. Szóval csak próbálkozott. Egyértelműen megpróbálja kihozni a legtöbbet maga számára, és ez két hétvégén sem működött.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Haas: „Jelenleg nem tárgyalunk Kubicával”
Következő cikk Szeptemberig nincs döntés a Miami Nagydíjról

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország