BRÉKING

Magnussen: Szenzációs élmény a Forma-1-ben versenyezni

Kevin Magnussen olyan dolgokat tapasztal meg hétről hétre a Forma-1-ben, amire még csak számítani sem számíthatott.

A fiatal dán tehetség nagyon erősen mutatkozott be a Forma-1-ben. Magnussen hibátlan teljesítményt nyújtott a McLaren volánja mögött és végül a dobogón ünnepelhetett a szezonnyitó versenyen Melbourne-ben.

Malajziában és Bahreinben már nehezebb volt számára az élet, miközben kétszer Kimi Räikkönennel is összetalálkozott.

„Szenzációs élmény a Forma-1-ben versenyezni és dolgozni. Olyan dolgokat tapasztalhatok meg, melyekre még csak nem is számíthattam. Nagyon szerencsésnek érzem magam, mert egyrészt a világ leghíresebb szériájában versenyezhetek hétről hétre, valamint a McLaren családjának részeként dolgozhatok, ami még érdekesebbé és különlegesebbé teszi ezt az egészet.” – Magnussen Sanghajban.

„A Forma-1-ben mindig lehet tanulni valamit, és ez különösen igaz lehet rám, mivel még mindig relatíve kevés kilométert tettem meg a sportban. Nagyon fontos, hogy sokat legyek kint a pályán és megpróbáljak eredményes lenni, mert itt nincs megállás, egy pillanatra sem. A kisebb sorozatokkal ellentétben mindig dolgoznod kell valamit és rendszeresen ott vagy a csapattal a gyárban. Nagyon komoly különbségek ezek, de szeretem, mert egyre jobb és jobb lehetek.”

„A kihívás is állandó, mert folyamatosan meg kell felelned bizonyos elvárásokat. Ez egyfajta nyomást is jelent a vállaidon, de ez nem zavaró számomra, sőt! Örülök, ha foglalkoztatnak és foglalkoznak velem, mert egy nagyon magas szintre szeretnék elérni. Még az olyan tapasztalt versenyző, mint Jenson (Button) is tud újat tanulni. Azt hiszem, ez mindent elmond a sportról.”

A világbajnoki cím a végső cél.

„Igen, de addig még nagy utat kell bejárnom. Ha azonban előbb jön a lehetőség, akkor élni fogok vele, de most nem gondolok erre. Mindig a következő versenyre koncentrálok, és felállni a dobogóra.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rosberg nem akar rendszert csinálni Hamilton győzelmeiből
Következő cikk A Red Bull nem tud mit tenni, a szenzor a mérce: akkor is, ha óriási az eltérés

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország