BRÉKING

Magnussen számára apja jelenti az igazi hőst: korábbi főnöke szerint remek jövő előtt áll

Kevin Magnussen gyors, de tudja, mikor és mennyi kockázatot kell vállalni, és jövőre már a Forma-1-ben bizonyíthat. A dán versenyző azt élvezi legjobban, ha meg kell harcolni a győzelemért.

A korábbi F1-es, Jan Magnussen fia 2009-ben második lett a Formula Renault 2.0 NEC-ben, 2010-ben pedig harmadik a német Formula 3-ban. 2011-ben egy újabb harmadik hely következett a brit Formula 3-ban a Carlinnal. Idén kétszer is tesztelt a McLarennel, nyáron az élen zárt az MP4-28-cal. 2013-ban a Formula Renault 3.5 bajnoka lett a DAMS csapattal.

A 21 éves versenyző kedvenc étele a pizza és az indiai konyha készítményei, míg legszívesebben narancslevet iszik. Szabadidejében golfozik, gokartozik, és zenét hallgat. Mindegy, milyen filmről van szó, a lényeg, hogy Will Ferrell szerepeljen benne.

Idén több erősségére is felhívta a figyelmet a Formula Renault 3.5-ben: ezek közé tartozik a kockázatkezelés a futamokon, és az, ahogy ötvözi a remek tempót a józan ésszel. Az intelligenciát és a jó döntéshozást társítják még a nevéhez.

„Remek jövő előtt áll. Nagyon jó mentálisan, és ez a legfontosabb”- mondta Jean-Paul Driot, aki a DAMS főnöke. „Tudja, hogyan kezeljen mindent, és egyáltalán nem fogja megzavarni mindaz, amivel a Forma-1 jár”- jegyezte meg az Autosportnak.

„Egész életemben versenyeztem”- mondta Magnussen a McLaren bemutatkozó videójában. „A bácsikám révén kezdtem el gokartozni, nagyon fiatalon – két éves voltam. Ő épített nekem egy kis gokartot; nem tudtál venni megfelelőt a méretemből kifolyólag, így ő épített egyet nekem. Azt vezettem, amíg nem nőttem eleget egy gokarthoz.”

„Minden győzelem különleges, de feltételezem, az tölt el a legnagyobb elégedettséggel, ha hátulról jössz fel. Sikerült ilyen a gokartban, amikor utolsóként rajtoltam, majd az élre kerültem, és megnyertem a versenyt. Talán ezek a győzelmek a legjobbat – amikor tényleg harcolnod kell érte.”

Beszélt arról is, kik a példaképei a Forma-1-ből. „Akik igazán kiemelkednek számomra: Senna, Prost, Mansell; ezek a legendák. Mivel az apám is F1-es versenyző volt, nyilvánvalóan felnézek rá, hiszen ő az idol számomra, ő az én hősöm – így is mondhatjuk.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk F1 2014: Hamilton után újra egy újonc a McLarennél
Következő cikk A McLaren bajnokokat nevel: eggyel már rendelkeznek, Magnussen lehet a következő

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország