Magnussen reagált a jövőjével kapcsolatos értesülésekre

Kevin Magnussen, a Haas év végén távozó pilótája a Bahreini Nagydíjat megelőző sajtótájékoztatón reagált arra az értesülésre, hogy az IMSA Weathertech sorozatban folytatja pályafutását 2021-től.

Kevin Magnussen, Haas F1, on the grid with engineers

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Az év végén Kevin Magnussen kalandja a Haasnál véget ér, mivel a csapat mindkét pilótájától megválik, hogy egy egyelőre még be nem jelentett felállással álljanak rajthoz 2021-ben, egybehangzó értesülések szerint ezek egyike Mick Schumacher lesz.

Magnussennek valószínűleg a Forma-1-ből is távoznia kell majd, így azon kívül kell magának helyet találnia. Ahogy reggel beszámoltunk róla, a fő célpontja az IMSA lehet, amely tulajdonképpen a WEC amerikai változata olyan pilótákkal, mint Sebastian Bourdais, vagy Felipe Nasr, de tavaly például Juan Pablo Montoya csapata nyerte a bajnokságot.

Még több F1 hír:

Természetesen a Bahreini Nagydíj előtti sajtótájékoztatón Magnussent jövőjéről és így az IMSA-val kapcsolatos pletykákról is kérdezték, amelyre a Formule1.nl címe alapján így válaszolt: „Nem írtam alá még semmit, így nincs bejelentenivalóm, de remélhetőleg hamarosan már lesz.”

Egy másik sorozattal is hírbe hozták Magnussent Amerikában, mégpedig az IndyCarral, ám ahogy ő nyilatkozott, erősen megcsappant az esély arra, hogy oda igazoljon: „Az IndyCar egy nagyon jó bajnokság, de nem valószínű, hogy jövőre ott fogok versenyezni.”

 

Így egyelőre marad az IMSA esetleges célállomásként a számára, melyet nem erősített meg, de nem is cáfolt. Ahogy a válaszában is jelezte, hamarosan érkezhet a bejelentés, szóval nem kell sokat várni, hogy megtudjuk, hová kerül a dán.

Alonso szerint 2013-ban bajnok lett volna Räikkönen autójával

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Perez egyértelművé tette, mit csinál, ha nem szerez F1-es ülést 2021-re
Következő cikk Alonso: A Renault-nak már elege van belőlem, az üzeneteimre sem válaszolnak…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország