Magnussen: Nincs az az Isten, hogy még egy évet versenyzés nélkül töltsek!

Magnussen: Nincs az az Isten, hogy még egy évet versenyzés nélkül töltsek!

A McLaren-Honda tartalékversenyzője, Kevin Magnussen ultimátumot adott csapatának - a dán több évet nem akar elvesztegetni versenyzés nélkül!

A dán versenyző 2015-ben a háttérbe szorult, és a McLarennél át kellett adni a helyét a spanyol sztárnak, Fernando Alonsonak.

Magnussen tehát tartalékpilóta lett Wokingban, és így az első versenyen, az Ausztrál Nagydíjon Ő helyettesítette a spanyol bajnokot, amikor Alonso még a tesztbalesetéből lábadozott. Amúgy a dán egész évben autóba sem ülhetett volna…

Magnussen abban reménykedett, hogy az IndyCarban elindulhat, de az utolsó pillanatban jött Alonso balesete, így a tervek változtak. A dán viszont most bekeményített, és több szezont már nem akar versenyzés nélkül tölteni.

„Nem lesz még egy év versenyzés nélkül – nincs az az Isten!” – kezdte az Autosport előtt – „Még egy ilyen év belefér, de azután valaminek történnie kell a Forma-1-ben. Ha nem, akkor tovább kell lépnem, és valami mást kell csinálnom. Ezzel nem azt mondom, hogy tartalékversenyzőként biztos nem leszek itt.”

„Ha nem kapok versenyzési lehetőséget, akkor talán valami mást csinálok majd, és ha tartalékversenyző lehetek, akkor egyelőre jó. Azonban remélem, hogy ez nem így lesz – jövőre szeretnék visszatérni a Forma-1-be!”

//

Vettel egy nap talán Schumihoz hasonló legendává válik Maranelloban... fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Friday, August 14, 2015

És mik Magnussen opciói a királykategóriában?

Magnussen 2014-es csapattársa, Jenson Button nem biztos, hogy jövőre is Wokingban maradhat. A McLaren még nem erősítette meg, hogy élni fog a szerződéshosszabbítás lehetőségével a brit bajnok esetében.

Így Magnussen előtt megnyílhat a várva várt lehetőség, és ha a britek őt választják, akkor 2016-tól a McLaren versenyzője lehet.

A paddockban olyan pletykák is napvilágot láttak, hogy a Honda egy második ügyfélcsapatot is akar – ebben az esetben pedig az erőforrás mellé Magnussent is „csatolhatnák”.

//

Ez szenzációs hír lenne a Forma-1 számára! Már jövőre messze izgalmasabb versenyeket láthatnánk! A német média úgy tudja, Lauda meggyőzte a Mercedest, hogy az adjon motorokat a Red Bullnak! fotó: dppi

Posted by www.f1-live.hu on Friday, August 14, 2015

Habár az IndyCar eddig kimaradt Magnussen életéből, a dán megerősítette, hogy a jövőben egyszer mindenképpen kipróbálná.

„Mindig is szerettem az IndyCart, és szerintem van benne valami, amitől nagyon menő. Csak szeretem a régi típusú versenyzést.”

„Idén elég kevés időnk maradt a büdzsé megszervezésére, majd azok után, ami Alonsoval történt, a McLarennek szüksége is volt rám.” – magyarázta Magnussen, hogy miért maradt el a bemutatkozása az amerikai sorozatban.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Kevin Magnussen
Cikk típusa BRÉKING