Magnussen nem beszélget a társaival, így nem is ismeri őket

Kevin Magnussen kizárólag a csapatával kommunikál, nem az a fajta, aki „vegyülne” a Forma-1 mezőnyével, így mondhatni kívülálló. Ezen a területen még Kimi Räikkönenen is túltesz a születésnapos dán.

Kevin Magnussen, Haas F1

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Kevin Magnussen ma lett 27 esztendős, aki nagyon nagy reményekkel mutatkozhatott be a Forma-1-ben a 2014-es szezonban a McLaren versenyzőjeként. Akkor úgy tűnt, hogy a wokingiak tehetsége szép karriert futhat be és a britek rátaláltak egy csiszolatlan gyémántra. Nos, a kapcsolat nem tartott sokáig, és 2015-ben már csak tartalék volt.

Még több F1 hír:

Magnussen számára a mentőövet a Renault jelentette, de a dán ott sem jött ki igazán a csapattal, majd úgy döntött, hogy távozik, és 2017-től már a Haas F1 Team pilótája lesz. Az amerikai újoncnál megvetette a lábát, és 2020-ra is van szerződése a csapattal, ami azt jelentette, hogy ezt az idényt is nyugodtan versenyezheti végig.

Kevin számára az idei év azonban nehéz a Haas versenyképtelensége miatt, de a magánéletében boldog lehet, mert elvette a kedvesét. A tapasztalt pilóta nem lát okot arra, hogy ez bármiben is befolyásolná a megközelítését a hétvégék kapcsán, vagy a saját ütemtervét. Valójában semmi sem változott.

„Nem, a megközelítés és az ütemterv sem változott. A házasságkötés egy hosszú távú elkötelezettség egy másik ember iránt, nem pedig az ok arra, hogy megváltoztassuk a menetrendünket. Szóval semmi sem változott, itt vagyunk egymásnak ketten, és együtt töltjük a napokat.”

Magnussen egy nagyon nehéz időszakban találkozott a kedvesével, akkor amikor a McLarennél szerződés nélkül maradt. Louise nagyon sokat segített neki abban, hogy erős maradjon. Emiatt pedig mindig hálás lesz Magnussen, aki 2020 után akár egy nagyobb csapathoz is kerülhet. Ehhez azonban még jobb teljesítményre lesz szükség a részéről.

„Nagyon sokat segített, igen! Akkor találkoztunk, amikor szerződés nélkül maradtam a McLarennél. Ez egy válságos időszak volt számomra az életemben, és a támogatása sokat segített. Ez a támogatás képezte az erős kapcsolatunk alapját.”

 

A pilótát sokan egy kompromisszum nélküli versenyzőnek tartják, aki nem ismer kegyelmet a pályán, és minden ellenféllel ugyanúgy harcol. Ennek alapján vajon kik azok, akiket különleges módon tart tiszteletben?

„Nem tudok választ adni erre a kérdésre, mert nem ismerem olyan jól a versenyzőket. Sportolóként tisztelem őket, de személyesen senkit sem ismerek annyira, mivel csak a csapatommal kommunikálok.”


Íme egy látványos videós anyag az IndyCar legutóbbi tesztjéről, amikor két autóra is felkerült a Red Bull által kifejlesztett szélvédő. Will Power és Scott Dixon gyűjtött adatokat a biztonságtechnikai elemről Indianapolisban.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Milyen motorok lehetnek az F1-ben 2025 után?
Következő cikk Sokkolóan jó befektetés volt egy finn cégnek Kimi Raikkönen

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország