Magnussen: „Néha ezek a dolgok megtörténnek…”

Kevin Magnussen nem tulajdonított nagy jelentőséget annak, ami a Japán Nagydíjon történt közte és Charles Leclerc között.

Kevin Magnussen, Haas F1 Team VF-18, with his rear tyre burst after connecting with Charles Leclerc, Sauber C37

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Magnussen egyértelműen a Forma-1 „fenegyereke”, akinek minden hétvégén van legalább egy incidense valakivel a mezőnyből. Nem sok olyan versenyzőt találni, aki ne pikkelne rá, és most már Leclerc is felkerült erre a listára.

Még több F1 hír:

A monacói már a futam ideje alatt nagyon dühös volt, és kemény szavakat használt a dán versenyzőre, aki az egyenesben veszélyes módon védekezett ellene. Ezek után meg is volt a baj, de az FIA nem büntette meg Magnussent. Leclerc továbbra sem érti, hogy a társa miképpen úszhatta ezt meg.

A tapasztalt dán versenyző szokásához híven nem igazán hatódott meg a dolgokon, és úgy fogalmazott, „ez benne van a játékban.”

„A 130R kanyarban kívülről elmentem Leclerc mellett, majd az utolsó kanyarban közel maradt hozzám a célegyenesre. Jobbra mentem, aztán azt gondoltam, hogy ott marad, majd visszatért a baloldalra, és eltalálta a bal hátsó kerekemet. Ez pedig defektet okozott.”

„Sajnálatos, ami történt, de ezek a dolgok néha megtörténnek. A defekttel az autóm padlólemeze is sérült, akárcsak a hátsó rész, kezdve a fékrendszerrel… Emiatt kellett kiállnom.”

Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke nem hibáztatja a versenyzőjét, és azt mondta, Leclerc egyszerűen belehajtott az autójukba, amivel kiütötte őt a versenyből.

Videón az incidens a két versenyző között

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Grosjean: Nem tudom, hogy előzött meg Perez a VSC-nél
Következő cikk Hamilton nem számított rá, hogy így elillan a Ferrari teljesítménye

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország