Magnussen: Miért erre emlékeznek az emberek? Nehezen tudom megérteni…

A Forma-1-ből a 2020-as szezon végén távozó Kevin Magnussen a Motorsport.com-nak adott nyilatkozatában arról beszélt, hogy nem érti, miért emlékszik mindenki arra, amikor visszaszólt Hülkenbergnek a 2017-es Magyar Nagydíj után.

Kevin Magnussen, Haas F1

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Kevin Magnussen szerződése 2020 végén járt le a Haas Forma-1-es csapatával, és mivel nem tudott F1-es ülést szerezni 2021-re, más sorozatban folytatja, és egy korábbi interjúban elmondta, nem tartja reálisnak a Forma-1-be való visszatérést.

Jövőre az IMSA sportautó-bajnokságban fog indulni a Chip Ganassi Racinggel, illetve egybehangzó francia és dán sajtóértesülések szerint komoly esélye van arra, hogy 2022-től a Peugeot versenyzője legyen a WEC-ben.

Magnussen F1-es pályafutása során egyszer állhatott dobogóra, ez pedig élete első futamán jött össze neki, a 2014-es Ausztrál Nagydíjon. Azonban a legtöbben nem erre emlékeznek, amikor a dán pilótára gondolnak.

Még több hír:

A 2017-es Magyar Nagydíjon történt, hogy egy csatában a fűre szorította Nico Hülkenberget, aki a verseny után odament hozzá, és „a mezőny legsportszerűtlenebb pilótájának” nevezte Magnussent, aki csak ennyit válaszolt a németnek: „kapd be a golyóim, haver!”.

A 28 éves versenyző a Motorsport.com-nak adott nyilatkozatában elmondta, örül, hogy nem próbálta meg elrejteni a valódi személyiségét és hű maradt önmagához, azt viszont nem érti, miért jutott el ennyi emberhez a visszaszólása.

„Ez a Hülkenberggel történt dolog velem maradt, és már majdhogynem idegesítő erről beszélnem. Számomra más dolgok emlékezetesek. Ez a visszaszólás nagyon sok emberhez eljutott, de én nem erre fogok emlékezni az F1-es pályafutásomból.”

 

„A legtöbb ember általában egy dologra fókuszál, egy eseménynél ragad le, amire kiváló példa az én esetem Nicóval. Soha nem gondolok erre, de mégis velem maradt a dolog. Már négy év telt el azóta, és még mindig kérdezgetnek erről.”

„Én pedig nem értem, hogy miért jegyezték meg ennyire ezt a dolgot az emberek. Ezt nehezen tudom megérteni. Bennem sokkal jobban megmaradnak azok a dolgok, amik a pályán történtek” – mondta a dán.

A McLaren különböző házi feladatokkal gyorsítja Ricciardo beilleszkedését…


A Super Formula suzukai fordulójában négy autó próbálta együtt bevenni az 1-es kanyart, aminek eredményeként ketten a falban kötöttek ki.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sajtóhír: a Red Bull közel került a Honda-motorok átvételéhez
Következő cikk Verstappen: Ezekkel az autókkal nem lehet előzni!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország