Magnussen majdnem a Force Indiánál kötött ki

Kevin Magnussen Forma-1-es bemutatkozása álomszerűen sikerült a McLarennel, ugyanis rögtön a szezonnyitó futamán dobogóra állhatott. Akkor talán senki sem gondolta volna, hogy ez lesz a dán egyetlen igazán erős eredménye a pályafutása során.

Kevin Magnussen, Haas F1

Kevin Magnussen, Haas F1

Andy Hone / Motorsport Images

Kevin Magnussen egy ideig a McLaren ifjúsági juniorprogramjának tagja volt, és többek között ez segítette hozzá ahhoz, hogy 2014-ben bemutatkozhasson a Forma-1-ben. A dán pilóta Sergio Perezt váltotta a McLarennél a mexikói csalódáskeltő éve után, és rögtön az első versenyén Buttont maga mögé utasítva a dobogón találta magát.

Akkoriban sokan úgy gondolták, hogy a dán pilóta pályafutása bővelkedni fog az ehhez hasonló sikerekben, azonban a további futamok messze nem alakultak ilyen fényesen a számára. Maga Magnussen is úgy gondolja, hogy sokkal több volt benne, mint amit megmutatott.

„Természetesen nehéz megbecsülni, hogy a dolgok miként alakulhattak volna, de azt kell mondanom, hogy a karrierem elején, különösen az első dobogóm után azt hittem, hogy harcban lehetek a világbajnoki címért” – jelentette ki Magnussen a Motorsport.com kérdésére.

Még több F1 hír:

Magnussen talán nagyobbat nem is tévedhetett volna, hiszen az idényt a 11. helyen fejezte be, és a szezon hátralevő részében mindössze 37 pontot szerzett.

„Nehéz megjósolni, hogyan alakulnak a dolgok a Forma-1-ben. Csak a legjobbadat kell nyújtanod, és élvezni kell, amíg tart a dolog. Nem panaszkodom. Hálás vagyok a lehetőségért, amit a McLaren adott nekem. Úgy volt, hogy először a Force Indiához kell mennem, de aztán az utolsó pillanatban a McLarenbe kerültem. Pörgős időszak volt a debütálásom idején.”

Mint ismert, végül Sergio Perez került a Force Indiához, míg a dán pilóta a McLaren színeiben folytathatta a pályafutását. A wokingi alakulat főként Jenson Button pontjainak köszönhetően ideiglenesen az indiai csapat előtt végzett a konstruktőri tabellán, azonban a soron következő években egyre hátrébb estek a bajnokságban.


A Super Formula suzukai fordulójában négy autó próbálta együtt bevenni az 1-es kanyart, aminek eredményeként ketten a falban kötöttek ki.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ketyeg az óra Verstappen számára?
Következő cikk Jack Aitkent óriási rajongás övezi Dél-Koreában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország