Magnussen le fog térdelni az Osztrák Nagydíj rajtrácsán

Kevin Magnussen azok közé fog tartozni, akik letérdelnek az Osztrák Nagydíj startja előtt. A Haas F1 Team dán versenyzője hangsúlyozta, hogy az egész mozgalom mögött áll.

Kevin Magnussen, Haas F1 arrives at the track

Kevin Magnussen, Haas F1 arrives at the track

Glenn Dunbar / Motorsport Images

A Forma-1-ben is indítottak egy fontos kezdeményezést a rasszizmus ellen, miközben a Black Lives Matter mozgalom is egyre több embert ér el. Lewis Hamilton, a Mercedes hatszoros világbajnok versenyzője már sokszor felhívta a figyelmet ennek a fontosságára.

Még több F1 hír:

A versenyzők természetesen támogatják mindezt, mert elítélik a rasszizmust, és a Forma-1 egy nagyon erős globális platformot jelent arra, hogy még több emberhez juttassák el ezeket a fontos gondolatokat.

Mint arról korábban már beszámoltunk, a Forma-1 mezőnye az Osztrák Nagydíj előtt egy egyenpólóban fog megjelenni a Red Bull Ringen, kiállván a mozgalom mellett, mely nyilvánvalóan igen nagy publicitást fog kapni. Ez pedig segíthet a dolgok előrelépésében.

Kevin Magnussen, a Haas F1 Team dán versenyzője is sokat beszélt erről a versenyzői szövetségen belül, hogy mit tegyenek. Hozzátette, hogy le fog térdelni az Osztrák Nagydíj előtt, de ezt azért teszi, mert az egész mozgalmat támogatja, aminek a lényege a rasszizmus megszüntetése.

Ez az, amiért a térdeléssel megpróbálja kifejezni mindezt, miközben támogatja a rasszizmus elleni harcot. A tapasztalt pilóta azonban reméli, hogy ez a térdelés nem egy adott csoporthoz vagy szervezethez köthető, mert fontos, hogy a mondanivaló egyértelmű, világos legyen.

Romain Grosjean, a Haas F1 Team francia pilótája is maximálisan támogatja a kezdeményezést, aki szintén le fog térdelni, de lehetséges egyes versenyzők más módon fogják kifejezni a támogatásukat, akik egytől egyig elítélik a rasszizmust. 

Grosjean reméli, hogy az említett egyenpólóval egy fontos üzenetet küldhetnek a világnak, és nem gondolja, hogy a térdelés politikai szintű lenne, csak egyfajta gesztus, és a rasszizmus eltörlését mutatja.

Ajánlott videó:

Előző cikk Ennyibe kerülhet körönként a Ferrari motorgyengesége
Következő cikk Williams: „Épphogy” meglett volna a tempónk a Q2-höz…

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország