BRÉKING

Magnussen hosszú távon számol a McLarennel: Hamilton nyomdokaiban?

Kevin Magnussen célja az, hogy hosszú időn át legyen a McLaren versenyzője, mely megadta számára a lehetőséget a bemutatkozásra.

A dán újonc szerződtetése sokakat meglepett tavaly. A fiatal tehetséget azonnal bedobták a mély vízbe, és tette ezt úgy a McLaren, hogy egy szezon után menesztette Sergio Pérezt, valamint 2014-re teljesen átalakult a Forma-1, így javarészt az idősebb, tapasztaltabb pilóták kerültek előtérbe.

Magnussen azonban már az első nagydíjon bizonyította, hogy talán nem véletlenül esett rá a McLaren – inkább Ron Dennis – választása. A dobogós helyezés után visszaesés következett, amit nagyrészt a csapat gyengébb autójának tudhattunk be. Noha a ponttáblázaton Jenson Button magabiztosan a dán előtt van, a McLaren nagyon nagy lehetőségeket lát a versenyzőben, aki szívesen maradna Wokingban.

„A McLaren már most komoly helyet foglal el a szívemben, hiszen ez a csapat adta meg számomra azt, hogy teljesüljön az álmom és az F1-ben szerepeljek. Azt hiszem, ez élete egyik legkülönlegesebb élménye, hiszen nem sokan mondhatják el azt magukról, hogy a McLarennel mutatkoznak be a Forma-1-ben.”

Akárcsak Lewis Hamilton…

„Az ő példája megmutatta, hogy a McLaren igenis komolyan számol a fiatal tehetségekkel és azokkal, akiket támogat. Nagy örömömre szolgál az, hogy itt lehetek, és noha tudom, sokat kell még tanulnom, bízom benne, hogy ez az út hosszú lesz a McLarennel. Amiatt vagyok itt, hogy versenyeket és egy nap bajnokságot nyerjek. Soha nem fogom ennél alábbhagyni.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

A hírek szerint Dennis külön kérésére a Honda igent mondott az újonc maradására, addig Button sorsa erősen kérdéses, lévén, hogy a japánok most minden erejükkel azon vannak, hogy leszerződtessék Alonsót a Ferraritól.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Massa szinte biztosan a Williams versenyzője marad
Következő cikk Grosjean: Szerelemből nem fogok a Lotusnál maradni

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország