Magnussen hat éves kora óta minden évben versenyzett, kivéve tavaly...

Magnussen hat éves kora óta minden évben versenyzett, kivéve tavaly...

Kevin Magnussen azt állítja, úgy tekint vissza a McLarennél eltöltött egy éves tartalékpilótai szerepre, mint egy „karakterépítő” szezonra.

A McLarennél a dán szolidan mutatkozott be – bár már élete első futamán dobogón ünnepelhetett Ausztráliában – így Magnussent tavaly tartalékpilótai szerepbe kényszerítették, ugyanis át kellett adnia a helyét Fernando Alonsonak. Miután a dán IndyCar-os tervei meghiúsultak a sebesült Alonso melbourne-i helyettesítése miatt, Magnussen egy elég frusztráló évet tudhatott magáénak 2015-ben.

Idén azonban már a Renault gyári csapatát erősíti majd, és Magnussen azt állítja, hogy a McLarennél eltöltött két nehéz év alatt sokat fejlődött a jelleme.

„Karakterépítés volt! 2014-ben lehúztam egy szezont a McLarennel, és úgy éreztem, hogy a korábbi világbajnokhoz képest elég jól mentem. Majd a következő évben lecseréltek, ami elég kemény volt, még úgy is, hogy a pilótafelállás nagyon komoly lett. Hat éves korom óta minden évben versenyeztem, szóval egyértelműen nem szerepelt a terveim között, hogy egy évet a kispadon töltök.”

Magnussen most már úgy látja, hogy a fiatal kora ellenére a McLarennél rengeteg tapasztalatot gyűjtött, amit majd a Renault-nál kamatoztathat.

„Sokat adhatok. Öt évig egy top Forma-1-es istállóhoz kapcsolódtam, és ebből három évet a Forma-1-ben töltöttem versenyzéssel és teszteléssel. Annak ellenére, hogy még csak egy évet versenyeztem, jó tapasztalatot gyűjtöttem. Alig várom, hogy egy olyan nagyszerű projektben kezdhessek dolgozni, mint a Renault gyári csapatáé. Megtisztelve érzem magam, hogy része lehetek.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Kevin Magnussen
Cikk típusa BRÉKING