Magnussen ezért utasította vissza anno a Red Bull ajánlatát

Kevin Magnussen elmagyarázta, hogy korábban miért utasította vissza a Red Bull „nem hivatalos ajánlatát” arra, hogy csatlakozhasson a Toro Rosso csapatához. A dánnak megvolt a lehetősége, de mégis kitartott a Haas mellett.

Kevin Magnussen, Haas F1

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Magnussen F1-es karrierje remekül indult, hiszen már a legelső futamán fel tudott állni a dobogóra a McLarennel. Utána azonban mégsem ívelt felfelé, helyette inkább lefelé kezdtek el mozogni a dolgok, és a dán 2015-ben már csak teszt- és tartalékpilóta volt a wokingiaknál, akik így helyet csináltak Fernando Alonsónak.

A harcias pilóta 2016-ra a gyári Renault-hoz igazolt, amely éppen abban az évben kezdte meg újra a projektjét, miután megvették a Lotus istállóját. Az eredmények viszont itt sem jöttek, így a következő szezont már az amerikai Haasnál kezdte meg.

Még több F1 hír:

2018-ban aztán jöttek is a remek eredmények, és végül a konstruktőri ötödik helyet tudta megszerezni az alakulat, Magnussen pedig 56 pontot gyűjtött a legtöbbször a középmezőny első felében csatázó Haasnak.

Az akkori szezon végén aztán egy fontos döntést kellett meghoznia. Daniel Ricciardo elhagyta a Red Bullt a Renault kedvéért, helyére pedig a Toro Rossótól a szépen teljesítő Pierre Gasly került, így a faenzai csapatnál maradt egy üres ülés.

Az már korábban tudott volt, hogy a Red Bull megkörnyékezte Magnussent egy lehetséges szerződés miatt, most pedig a dán B.T.-nek erősítette meg a jelenleg az IMSA sorozatban versenyző pilóta, hogy azért nem lett több a dologból, mert ő akkor úgy érezte, hogy jobban jár, ha a Haasnál marad.

 

„Amikor beszéltünk velük, hamar világossá vált, hogy van egy kiszemeltjük a Red Bull ülésére (Gasly), viszont azt is elmondták, hogy üresedés van a Toro Rossónál. Nem arról van szó, hogy máris letettek volna elém egy szerződést vagy ilyesmi, de egyértelmű lehetőség volt.”

„Végül úgy döntöttünk, hogy nem élünk vele, mert remekül zajlottak a dolgok a Haasnál, és úgy éreztem, hogy folytathatjuk a 2018 során látott pozitív irányú fejlődést.” 2019 azonban éppen a Haas hanyatlásának kezdetét jelentette, Magnussen pedig a tavalyi szezon végén kikerült az F1-ből.

Megnézve, hogy most hol tart a Toro Rossóból lett AlphaTauri, és hogy az amerikai csapat idénre visszaesett a mezőny legvégére, elmondhatjuk azt, hogy utólag nézve rossz döntést hozott a dán, bár akkor még tényleg úgy tűnt, hogy a Haas tovább folytathatja nagy szereplését.

Alonso is tesztelte a 2022-es Pirelliket, és egészen jó véleménnyel van róluk

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Még mindig nincs megállapodás a sprintfutamokról: „Tökéletesen kell csinálni”
Következő cikk Wolff szerint Bottas nem volt közel a visszavonuláshoz

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország