Magnussen: ezért nem illik a vezetési stílusom a Haas idei autójához
Kevin Magnussen és a Haas szenvedése már jó néhány hónapja tart, a dán pedig a legutóbbi kilenc versenyen nem tudott 15.-nél előrébb végezni. Most betekintést engedett abba, mi áll ennek a hátterében.
Magnussennek a tavalyi szezon folyamán remekül ment a versenyzés, viszonylag sok pontot is gyűjtött csapatának, és még egy pole pozícióra is futotta tőle a brazíliai sprinthétvégén. 2023 viszont már egy teljesen más történetet mutat, hiszen sem az időmérőkön, sem pedig a versenyeken nem megy neki.
„Úgy gondolom, értem, miről van szó. Látom, hogy mit kell tennem, de annyira kis részletekről van szó. Rendkívül nehéz feladat” – nyilatkozta Monzában többek között a RaceFansnek a Haas pilótája. „Ugyan ezt semmi sem igazolja, de ha megnézzük az utóbbi két vagy három hétvége idejeit, már jobb a helyzet.”
Magnussen igyekezett magyarázatot adni arra, miért van nehezebb dolga az idei autóval, mint a tavalyival. „Ezekkel az autókkal nem igazán lehet kombinálni a G-erőket. Ennek egy jelentős része a gumik miatt van. Nem nagyon tudsz egyszerre fordulni és fékezni is. Emiatt pedig gyakrabban kell V-alakban venned a kanyarokat.”
A gondját viszont az jelenti, hogy ő inkább U-alakban szereti venni a fordulókat, ami egyenletesebb terhelést jelent, de közben többet is fordul az autó fékezés alatt. Szerinte nyilván az autó is szerepet játszik a helyzetben, mivel érzése szerint egy Red Bullban nem lenne ilyen gondja, a Haashoz viszont kevésbé tud alkalmazkodni jelenleg.
„Ennek automatikusnak kell lennie. Olyan ez, mint egy golfütés. Ott sem lehet hirtelen megváltoztatni a csuklód szögét az ütés során, máskülönben el fogod rontani. Rendkívül nehéz ezeket megcsinálni. Több ezer óra kell az alkalmazkodáshoz, és csak utána lesz teljesen automatikus a folyamat.”
Magnussen tisztában van tehát a problémáival, ezért nem is akarja túlgondolni azokat, csak igyekszik lassacskán átállni egy másik stílusra. „Szerintem én egy olyan pilóta vagyok, aki sok eltérő autót képes elvezetni. Vezettem sportautókat, IndyCar-autókat, F1-es gépeket, és mindig könnyen jött az alkalmazkodás. Ez az autó viszont a kanyar legrosszabb pontján válik instabillá.”
Ennek ellenére a dán futamai azért az eredmények ellenére nem voltak borzalmasak, az istálló autója viszont nem igazán tud többet, hiszen rendkívüli módon falja az abroncsokat. Hülkenberg az időmérőkön ugyan többet képes belőle kihozni, de a futamon ő is ugyanúgy szenved. Magnussen viszont összességében bízik abban, hogy idővel képes lesz megoldani a nehézségeit.
Daniel Ricciardo ezzel szemben elárulta, hogy egy időben nem volt biztos abban, hogy képes lesz visszakapaszkodni...
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.