Magnussen elmesélte, hogyan éjszakázott majdnem a brazil pályán

Kevin Magnussen mesélt „őrült” élményéről, azaz arról, hogy a Brazil Nagydíjon kiesése után egy rakás felpörgött Forma-1-es szurkoló között kellett visszagyalogolnia a bokszba.

Kevin Magnussen, Haas F1 Team

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A dán versenyzőt a múlt vasárnapi verseny első körében Daniel Ricciardo forgatta meg, autója pedig a pálya mellett maradt. Az orvosi autóval jöttek és megvizsgálták mindkettejüket, de csak egy hely maradt benne, amivel vissza lehetett volna menni a bokszba, és ezt Ricciardo gyorsan elfoglalta.

Így Magnussen egymaga maradt a pálya mellett és nem volt módja visszamenni a paddockba és ahogy a verseny a végéhez közeledett, még mindig nem jött érte senki, úgyhogy a nézőknek fenntartott területen kellett „hazagyalogolnia”, mondta el a Motorsport.com kérdésére:

„Őrület volt. Nem tudom, mi történt, de autóverseny ide, vagy oda, ez volt a legveszélyesebb dolog, amit a hétvégén csináltam! Valamiért nem jött értem senki. Daniel kiütött, aztán beugrott a biztonsági autóba és a helyemen visszatért a bokszba, én meg az egész verseny alatt ott álltam a pálya mellett, mondjuk ezt még túlélem.”

„Aztán próbáltam beszélni a pályamunkásokkal, de egy szót sem tudtak angolul. A futam után is vártam még, hogy jöjjön valaki, de nem jött és a munkások is mentek haza, én meg nem is tudtam, hogy mihez kezdjek.”

Magnussen elmondta, elkezdett a közelben sétálni, hogy megtalálja a paddockba vezető utat, de egy kerítés állta útját, azonban pár pályamunkás a segítségére sietett: „Láttam egy kerítést, amit nem tudtam, hogyan kerülhetnék meg. Persze, körbemehettem volna a pályán és úgy is odajutottam volna, de akkor már beeresztették a szurkolókat.”

 

„Akkor pár marsall látta, hogy bajban vagyok, vágtak egy lyukat a kerítésbe és átsegítettek, ami azért elég necces volt, de vigyáztak rám, mert volt ott egy csomó szurkoló, ami azért rosszra is fordulhatott volna. Szerencsére nem Hamilton vagyok és nem Zandvoortban voltunk, az lett volna az igazán necces!”

Arra a kérdésre, hogy a szervezők elmondták-e neki, mi történt, Magnussen elmondta: „Bocsánatot kértek, meg ilyenek, de elég fura helyzet volt. Csak jöjjenek értem, mi ebben olyan nehéz? Szürreális volt, remélem több ilyen nem lesz.”

Bár Magnussen számára a Brazil Nagydíj csalódással ért véget, ez egyáltalán nem rontotta el a kedvét, miután pénteken meglepetésre megszerezte a pole pozíciót: „Nagyon büszke pillanat volt számunkra, hogy egy kis, magánkézben lévő csapattal el tudtuk ezt érni.”

„Nagyon szép pillanat volt és szerintem mindenki emelt hangulatba került tőle. Megmutatta, hogy ebben a sportban bármi lehetséges. Még ha valami sokszor lehetetlennek is látszik, nem az. Az ilyen pillanatok miatt éri meg az egész.”

Magnussen még az elmúlt pár, igen nehéz szezon után is látja, milyen pozitív hangulatot fecskendezett eredménye a csapatba: „Szerintem mindenki imádta. Látom, hogyan sétálnak a többiek a paddockban, jobban kihúzzák magukat és ez remek.”

„Nagyszerű az ilyet látni és ez egy remek közös emlékünk lesz. Most, hogy így megyünk a szünetre, szerintem mindenki jóval motiváltabb lesz ezután, szóval ez sokat jelent és emiatt örülök különösen.”


Verstappen szerint "visszataszító" kritikák érték a Red Bullt a Brazil Nagydíj után.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Haas ülését elveszítő Mick Schumacher készen áll arra, hogy "mindenkit megcáfoljon"
Következő cikk Vettel előtt tisztelgő sisakban versenyez a hétvégén Fernando Alonso

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország