BRÉKING

Magnussen ausztráliai dobogója irreális volt, de a McLarennél jó kezekben van

Kevin Magnussen idén debütált a Formula-1-ben, és édesapja, a szintén korábban királykategóriás pilóta – Jan Magnussen – rendkívül büszke fiára.

Írta: N. Márton

A szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon Magnussen a McLaren színeiben újoncként rögtön egy második hellyel nyitott, ami hihetetlenül erős kezdés volt egy debütálótól. Az eredmények azóta nem ilyen fényesek, de a korábban szintén a McLaren alkalmazásában is álló édesapa roppant büszke fia teljesítményére, aki Dánia eddigi legjobb helyezését szállította a csúcskategóriában.

Jan Magnussen Le Mansban adott interjút a Motorsport Totalnak, ahol ő is rajthoz áll egy Corvette volánja mögött.

„Természetes nagyon büszke vagyok rá. Ausztrália egy fantasztikus bemutatkozás volt neki, ugyanakkor kicsit irreális volt az az eredmény. Megmutatta, hogy a McLaren mennyire jól felkészült a szezon első versenyére.”

A siker sztori viszont egyelőre úgy tűnik, hogy nem folytatódik: „Ezután a többiek is felzárkóztak, és a pontgyűjtés is küzdelmes feladattá vált. Kevin pompásan fejlődik, és jó a viszonya a csapattal is, meglátjuk, hogy mit hoz a jövő.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Jelenleg a McLarennek nincs esélye önerőből dobogós helyekért küzdeni, de a jövőben ez változhat, és Kevinnek a lehető legjobb választás patinás istálló: „Azt hiszem a McLaren helyes irányba halad, de természetesen a Forma-1 üteme nagyon gyors, így nehéz utolérni az élen állókat. Úgy gondolom, hogy nehéz lesz önerőből küzdeni a pódiumért. A jövőben sok minden fog történni, a Honda érkezésével egy teljesen új történet kezdődik.”

Az édesapa igyekszik a helyszínen figyelemmel követni fia teljesítményét, de erre nem mindig van lehetősége, elsősorban saját versenyei miatt: „Ott voltam Malajziában, Barcelonában, és Monacóban. Sajnos a következő alkalommal csak Monzába tudok elmenni, mert sok átfedés van az F1-es, és az én versenynaptáram között. Később remélem el tudok menni az Amerikai Nagydíjra, valamint Abu-Dhabiba.”

Természetesen apai jó tanácsok is érkeznek a fiatal pilótához: „Igaz, hogy nem a legjobb tapasztalatokkal rendelkezem.” – utalt ezzel arra, hogy neki csak egyszer sikerült pontot szereznie Formula-1-es pályafutása során.

„Nem vagyok az edzője, és egyébként nem végzek közvetlen munkát Kevin karrierjével kapcsolatban. Ha tudok valamiben segíteni, akkor természetesen megteszem. Szoktam neki tanácsokat adni, de szigorúan apaként. Ha valamit észreveszek, akkor adok neki egy tippet, hogy ezt hogy kellene csinálnia. Általánosságban elmondhatom, hogy nagyon jó kezekben van a McLarennél, ahol mindenki a legjobbat akarja adni neki, ez nagyon megnyugtató.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ferrari: Nem akartuk Neweyt! Kész, pont!
Következő cikk Nagyon keskeny a vonal a hősök, és a bukottak közöt: Pérez bukott?! Massa hős? Se!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország