BRÉKING

Magnussen, aki visszavonultathatja Buttont a McLarennél

Kevin Magnussen az idei év egyik nagy sztárja lehet, hiszen a fiatalkora ellenére rendkívül tapasztalt és hozzáértően dolgozik a Forma-1-ben.

A 21 esztendős dán versenyző hasonló utat járhat be, mint Lewis Hamilton, aki 2007-ben berobbant a kategóriában, és kis híján bajnok lett az első F1-es évében Fernando Alonso csapattársaként.

Magnussen, akinek az édesapja is rajthoz állhatott az F1-ben, nagyon határozott, és a McLaren rendkívül bízik benne.

„Természetesen kicsi korom óta gondolkoztam az F1-es versenyzésen, tehát ez ebből a szempontból nem jelent újdonságot, de különleges érzés, hogy Ausztráliában már én is ott állhatok a rajtrácson." - mondta a Sky Sports kérdésére.

„Egyszerűen csak nagyon izgatott vagyok. Nem félek, és nem is vagyok ideges. Valamilyen szempontból ideges vagyok, mert mindenki az, de szó szerint biztosan nem. Készen állok és már nagyon versenyezni akarok. Azt szeretném, hogy mindez már holnap megvalósuljon.”

A célokat illetően még mindig nehéz beszélnie a dán újoncnak, még akkor is, ha egy megerősödött McLarenben ül.

„Nehéz megmondani. A Forma-1-ben nem igazán tudsz olyan célokat kitűzni magad elé, mint például, hogy az első három, vagy az első öt között akarok végezni. Nehéz a Forma-1-ben célokról beszélni, miután még nem tudod azt, hogy az autód képes lesz ott lenni a Q3-ban, vagy sem. Remélem, hogy ott lehetek a Q3-ban."

„Majd meglátjuk, hogy mi fog történni. Nyomni fogom és a legjobbamat nyújtom majd. Magamat illetően nagyon magasak az elvárásaim. De majd meglátjuk.”

Magnussen az elmúlt időszakban rengeteget készült élete első F1-es szezonjára, miközben hosszú órákat töltött el a McLaren szimulátorának volánja mögött.

„Mindig olyan érzésed van ezzel kapcsolatban, hogy többet tudsz megtenni. Ha van időd erre, akkor képtelen vagy leállni, és mindig tanulsz valamit. Biztos vagyok benne, hogy még Michael Schumacher is tanult valamit az utolsó F1-es napjain.”

„Úgy érzem, hogy most minden szükséges alappal rendelkezem, és készen állok a versenyzésre. Kényelmesen érzem magam, és ez az összes ehhez kötődő procedúrára is igaz. Ez fontos, hogy meg tudjak birkózni a feladatokkal egy versenyhétvége ideje alatt. Ez igazán pozitív is, mert ez nagy munka, de készen állok.”

A versenyzés azonban más lesz, mint amit eddig megszokhatott a kisebb kategóriákban, ráadásul most teljesen átalakult az F1.

„Szinte végtelen gombhalmaz van a kormánykeréken, de úgy hiszem, hogy mindez izgalmas is. Itt nem csak az autóra kell figyelned, hanem többek között már az üzemanyagra, a gumikopásra, és a kormányon kezelt gombokra is. Én mindezt nagyon remek dolognak tartom, és fontos, hogy ezeket a dolgokat kezelni tudd, valamint elkapd a ritmust.”

Jenson Button, mint csapattárs.

„Nem titok, hogy le akarjuk győzni egymást. De ez már csak így megy a csapattársak között. Minden tőlem telhetőt megteszek majd, de együtt dolgozunk Jensonnal, aki egy nagyon jó csapattárs számomra.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ausztrál Nagydíj 2002: A nagy rajt baleset
Következő cikk Newey: Hamarabb kellett volna átállnunk az RB10 fejlesztésére (frissítve)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország