Magnussen akár a visszavonulását is bejelentheti hamarosan
Kevin Magnussen továbbra sem tudja, hogy merre folytatja a pályafutását, ám azt sem zárta ki, hogy végleg szögre akasztja a sisakját.
Kevin Magnussen, Haas F1 Team, in the garage
Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images
A dán versenyző az idei évben tudta meg, hogy 2025-re már nem maradhat a Haasnál, hiszen a helyére az az Oliver Bearman érkezik, aki jelenleg a Forma-2-ben versenyzik. A váltásra azonban némileg hamarabb sor kerül, igaz, egyelőre csak ideiglenesen.
Kevin Magnussent ugyanis Monzában megbüntették, a büntetőpontjaival pedig elérte a limitet, ami azt jelenti, hogy ki kell hagynia az Azeri Nagydíjat. A dán versenyző vesszőfutása tehát tovább folytatódik, a jövőjével kapcsolatban pedig nincs bejelentenivalója.
„Az az igazság, hogy nem igazán tudom” – vallotta be Magnussen, amikor arról kérdezték, mik a jövőbeli tervei. „Ezen a fronton nincs mit bejelentenem. Még mindig azon vagyok, hogy magam döntsem el, hogy mivel foglalkozzak, és mi az, ami szórakoztató és kielégítő lenne.”
A riporterek ezen a ponton ugyanakkor nem akartak engedni, így tovább faggatták az eltiltását töltő dán pilótát, ám Magnussen nem tudott semmi konkrétummal szolgálni, így azt sem zárta ki, hogy visszavonul az autóversenyzéstől: „Amíg nincs valami végleges, nem fogom elmondani, hogy mi a helyzet”.
Mint ismert, Kevin Magnussen az Osztrák Nagydíj környékén még arról beszélt, hogy nem tölti el jó érzéssel, hogy a középmezőnyben kell harcolnia, hiszen ezzel az érzéssel visszavonulni felérne egy kisebb kínzással.
„Kezdem azt gondolni, hogy ha úgy fejezném be a motorsport-karrieremet, hogy csak a középmezőnyben végeztem az F1-ben, az valahogy üresnek tűnne” – jelentette ki akkoriban a dán, majd megnevezett néhány másik érdekes versenyt is.
„Nézek néhány ilyen versenyt, Le Mans, az Indy500, és látom azokat a srácokat, akik megnyerik azokat; rohadtul boldognak tűnnek” – utalt arra Magnussen, hogy ő is vágyna egy ilyen sikerre.
Eközben a héten újra Forma-1 következik, így pedig jó szokásunkhoz híven összeállítottuk a menetrendet, amit ezen a linken lehet megtekinteni.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.