Magnussen: a versenytempónk jobb, és csak ez számít

A Haas pilótája, Kevin Magnussen is csak óvatosan bizakodó a Stájer Nagydíj előtt, miután a Haas szinte ugyanazt az autót használja, amit bemutatott februárban, de elmondta, örül annak, hogy a lényeges területeken értek el fejlődést.

Kevin Magnussen, Haas F1 in the press conference

Fotót készítette: FIA

Annak ellenére, hogy a Haas pontok nélkül zárta a 2020-as szezon első futamát, az bizakodásra adhat okot az amerikaiak számára, hogy „csak” a fékhűtéssel volt problémájuk, míg tavaly itt gyalázatosan leszerepeltek a versenyen, Kevin Magnussen 5. rajthelyének ellenére.

Kevin Magnussen is pozitívan válaszolt arra a kérdésre, hogy az újítások nélkül is jó jel-e az a versenytempó, amelyet múlt vasárnap mutattak.

„Igen, mondhatjuk. Az autónk semmit nem változott a bemutatása óta, és még többet ki tudunk belőle hozni, és még mindig csak tanuljuk azt. Ugyanakkor az biztos, hogy a tavalyihoz képest ez egy nagyon másmilyen autó.”

„A versenyen lehet nyomni neki, a határon autózni a gumikkal. Tavaly az autó bizonyos jellemzői miatt nagyon óvatosnak kellett lenned, de néha így se volt semmi esélyed arra, hogy a gumikat a megfelelő működési tartományban tartsd.”

Kevin Magnussen, Haas VF-20, leads Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C39, and Daniil Kvyat, AlphaTauri AT01

Kevin Magnussen, Haas VF-20, leads Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C39, and Daniil Kvyat, AlphaTauri AT01

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

„Idén tudsz keményen autózni, és ez nagyon biztató, mert a vasárnapi versenyen osztják a pontokat. Ha jobb a versenytempó, mint a kvalifikációs, az mindenképpen a szerencsésebb lehetőség, de természetesen a célunk az, hogy mindkettőn jók legyünk.”

Günther Steiner még az Osztrák Nagydíj időmérő edzését követően azt nyilatkozta, hogy idén nehezen fognak egyáltalán a Q1-ből is továbbjutni, de Magnussen szerint egy pár tized, és teljesen másmilyen is lehetett volna az eredmény.

„Remélem, nem leszünk azért ilyen helyzetben egész évben” – mondta a dán. „Egy autóval bejutottunk a Q2-be, és tőlem is csak pár tizedre volt a top 10.”

„A középmezőny valószínűleg ilyen szoros lesz egész évben. Nehéz megítélni a helyzetünket. Azt látjuk, hogy az egyenesekben lassabbak vagyunk tavalyhoz képest, hogy a csapat tudja-e ennek az okát, vagy nem, azt nem tudom.”

Steiner mindenesetre kitért a kérdés megválaszolása elől, és szerinte csak a Ferrarit kellene kérdezni az ő motorproblémáikról, ők úgy se tudnak tenni semmit.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Berger aggódik, mert a Mercedes már megint 0.5 másodperccel gyorsabb
Következő cikk Perez: A versenyzőkön fog múlni a McLaren-Racing Point párharc

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország