Magnussen a pole-ja után: „Hogy mi lesz holnap? Támadás!”
A Haas-pilóta Kevin Magnussen természetesen nagyon boldogan nyilatkozott azt követően, hogy az esős időmérőn megszerezte karrierje első pole-ját, a holnapi sprintfutamon pedig támadni akar.
A Forma-1-es mezőnybe idén visszatérő Kevin Magnussen szerezte meg a pole-t a brazíliai időmérő edzésen. A dán pilóta nyitott a legjobban az egyre nedvesebb pályán a Q3-ban, majd Russell a kavicságyban ragadt, megszakították az időmérőt, eközben pedig még több eső esett a pályára, és már senki nem tudott javítani.
A 30 éves pilótának ez volt karrierje első pole-pozíciója, míg a Haas eddigi legjobb rajtpozíciója az ötödik helyezés volt. A rendkívül boldog Magnussen így nyilatkozott a kvalifikációt követően:
„Azt sem tudom, mit mondjak. A csapat tökéletes időben küldött ki a pályára, elsőként sorakoztam fel a Q3 elején, sikerült összeraknom egy jó kört, és megvan a pole pozíció, hihetetlen!”
„Köszönöm Gene Haasnak, Günthernek és az egész csapatnak, hogy lehetőséget adtak nekem a visszatérésre, elképesztő ez az utazás, nagyon hálás vagyok! Ma reggel nem hittem volna, hogy ez lesz... hihetetlen”
„Hogy mi lesz a holnapi sprinten? Támadás! Holnap is csak előre szeretnénk nézni és jó versenyt futni” – mondta Magnussen. A sprint magyar idő szerint 20:30-tól veszi majd kezdetét.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.