Magnussen: a költségsapka miatt csak javulni fognak a Haas esélyei az F1-ben
A Haas dán versenyzője, Kevin Magnussen szerint fényes jövő vár a Haasra, mivel szerinte a költségsapka képes lesz arra, hogy erodálja a nagycsapatok évek alatt felépített előnyét.

A 2021-es szezon feláldozása után a Haas visszatért a középmezőny sűrűjébe a 2022-es autójával, Mick Schumacher a kezdeti nehézségek után megszerezte az első pontjait, Nyikita Mazepint pedig Kevin Magnussen váltotta a garázs másik oldalán, aki 22 pontot szerzett a szezon első felében.
Bár a Haas nem tudta minden versenyhétvégén maximalizálni a lehetőségeit, Magnussen szerint 2022 csak a kezdetet jelenti a Haas felfelé ívelő pályáján, és előbb-utóbb a teljesítményük találkozik majd a topcsapatokéval is.
„Az idei szezonban még látszódik az az előny, amit a topcsapatok a költségsapka bevezetése előtt épített fel” – nyilatkozta Magnussen a Motorsport.com-nak.
„Az olló azonban remélhetőleg elkezd majd bezárulni, és pár éven belül az autók teljesítménye szinte teljesen azonos lesz majd. Ettől függetlenül továbbra is lesznek „jó” és „rossz” csapatok, a Ferrari, a Red Bull és a Mercedes még mindig könnyebben tudja majd magához csalogatni a legjobb mérnököket és pilótákat.”
„Ugyanakkor szerintem egy egyenlőbb mezőny alakul majd ki, mint az IndyCarban, olyan csapatokkal, akik folyamatosan ott vannak az élen (Penske, Ganassi) de közben a kisebb csapatoknak is esélye van a futamgyőzelemre. Remélem, hogy ez így alakul.”
Magnussen mellett a Haas csapatfőnöke, Günther Steiner is bizakodó, szerinte a szabályoknak biztosítania kéne, hogy aki jó munkát végez, az önerőből is eljuthasson a dobogós helyekre.
Ralf Schumacher: Mick távozása esetén Verstappent kell „eladni németként”
Az Alpine ezért is dühös: már készült az „Alonso-kiadás” az A110-ből
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.