Magnussen a Haas 2023-as szenvedéséről: én sem vagyok szent

Kevin Magnussen szerint nem kritizálhatja túl hangosan a Haas 2023-as Forma-1-es teljesítményét, hiszen csapatsport révén abból ő is kivette a saját nem túl pozitív részét.

Kevin Magnussen, Haas VF-23, is returned to the garage

A Haas az utolsó helyen zárta a 2023-as Forma-1-es konstruktőri bajnokságot, Kevin Magnussen pedig különösen nehéz évet tudhat a háta mögött. Miközben Nico Hülkenberg legalább az időmérőkön meg tudott villanni, és egy 7. helyet is szerzett a csapatnak Ausztráliában, a dán pilóta legjobb eredménye három 10. hely volt.

A csapat teljesítményén az sem segített, hogy az austini futamra elkészültek egy teljesen új aerodinamikai konfigurációval, amire Hülkenberg az év két utolsó versenyén már nem is tartott igényt, mivel elmondása szerint az semmit nem javított az autó hibáin.

Magnussen maradt a frissített autónál, de ő sem váltotta meg a világot, elmondása szerint pedig nem is érzi úgy, hogy kritizálhatná a csapatát.

„Szerintem nem segít a csapaton, ha ócska szalagcímeket adok a média szájába” – mondta többek között a Motorsport.com-nak Magnussen. „Ez egy csapatsport, ahol mindenki felelős a teljesítményünkért, én sem vagyok szent, én is részese vagyok ennek a problémának, ahogyan mindenki a Haasnál.”

„Ismét le kell ülnünk, hogy megoldjuk a problémáinkat, ahogyan az sikerült már korábban is. A potenciál még mindig óriási ebben a csapatban, de konzisztensebb munkát kell végeznünk.”

„Itt voltam a csapatnál 2019-ben is, amikor szintén nagyon hasonló volt a helyzetónk, ezért talán a legtöbb embernél hamarabb megkongattam a vészharangokat, mert vezettem a 2019-es autót is.”

„Viszont hiába produkál nagyon hasonló tüneteket az autó, a problémák forrását néha teljesen máshol kell keresni, mert a technikai szabályváltozás óta teljesen máshogyan működik az autó” – mondta Magnussen, aki azt is elismerte, hogy legszívesebben Hülkenberghez hasonlóan ő is visszaváltott volna a régebbi konfigurációra, de ezt logisztikai okokból már nem tudták kivitelezni.”

A Mercedesnek túl kell lépnie azon, hogy két egymást követő évben is kikaptak a Red Bulltól.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Jos Verstappen: Szívesen megnézném Maxot Hamilton csapattársaként
Következő cikk 2023-as F1-es pilótarangsor – 14. helyezett

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország