Magnussen a bokszutcából rajtol a Kanadai Nagydíjon

Ahogy az várható volt, Kevin Magnussen a bokszutcából fog rajtolni a Haas autójával, miután a károk súlyosak voltak. A dán nem örül a helyzetnek, de nem is pánikol, ugyanakkor a pontszerzés nehézkesnek ígérkezik.

Kevin Magnussen, Haas VF-19, climbs out of his damaged car at the end of Q2

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A Haas F1 Team mindkét autójával búcsúzott a Q1-ben, noha jobbnak tűnt a helyzetük, különösen az erős Ferrari motorral, mely a harmadik szektorban nagy különbséget jelent a riválisokhoz képest. Romain Grosjean és Kevin Magnussen már a Q2-ben búcsúzott a kihívásoktól.

Még több F1 hír:

A dán papíron ott volt a Q3-ban, de csak papíron, mivel a Q2 leintésekor csúnyán összetörte a Haast. Emiatt már a mögötte lévők nem javíthattak, így Max Verstappen, a Toro Rossók és a másik Haas is kiesett.

„Minden egy pillanat alatt történt, nem tudtam mit tenni. Hogy őszinte legyek, nem éreztem azt, hogy olyan keményen nyomtam volna. Sajnos szerencsétlenül jártam, megérintettem a fal peremét, és onnan már csak utas voltam. A másik falnak csapódtam neki, az volt az erősebb ütközés.” - mondta Magnussen.

„Nem vártam hasonlót, mert valóban csak a perem külső részével találkoztam. Kicsit furcsa volt, de mint mondtam, onnantól kezdve csak utasként ültem az autóban. Sajnálom, hogy így alakult, mert egy sokkal jobb eredményt is elérhettünk volna, gondolok itt a rajthelyemre, mivel nyilvánvaló, hogy nem a 10. helyről fogok indulni.”

„A sebességváltó is károsodott, de vannak itt még más problémák is…. Nem tűnik jónak a helyzet, és a bokszból fogok indulni. Soha nem jó, ha a bokszból indulsz. Más esetben a lágy gumikon indultam volna a 10. helyről, vagy megkapom a büntetést, és a 15. kockáról, szintén a lágy abroncsokkal. Szóval így jobb is, hogy a bokszból indulok.”

Marshals remove the damaged car of Kevin Magnussen, Haas VF-19, from the circuit

Marshals remove the damaged car of Kevin Magnussen, Haas VF-19, from the circuit

Fotó készítője: Mark Sutton / Sutton Images

„Én rendben vagyok, minden szinten. A balesetek mindig benne vannak a pakliban. Milyen eredmény lehetséges holnap? Utálom az ilyen kérdéseket. Rengeteg a lehetőség, ezen a pályán különösen. Majd meglátjuk, de még így is van esélyem, hogy a bokszból indulok. Megfogom a két Williamst a elején, majd onnantól kezdve lesz időm arra, hogy felzárkózzak. Bármi megtörténhet.”

Günther Steiner csapatfőnök megerősítette a kasztni cseréjét, ami a lehető legbiztonságosabb megoldás. Ezek után nem volt kérdés, hogy mi lesz a következő lépés.

„Ki fogjuk cserélni a kasztnit. És nyilvánvalóan a C5-ös lágy gumikkal indulhatunk a bokszból. A sebességváltót is ki kell cserélnünk. A legjobb döntés volt a kasztni cseréje. Ez a leggyorsabb és legbiztonságosabb út. Szerencsétlen eset volt ez, de mindannyian tudjuk, hogy ez Kanadában megtörténhet. Bottas is hasonlóan járt, de nem találta a falat, mert szerencséje volt. Nekünk nem volt szerencsénk.”

A Haas még mindig nem elégedett a gumikezeléssel.

„Ez folyamatosan változik, pályáról pálya, szóval nehéz. Van némi előrelépés a területen, de mindig újak a kihívások. Ez idén különösen nehéz. Nincs olyan módszer, amit 100%-ban a következő futamra is alkalmazhatsz. Fogalmam sincs, hogy mi lesz a következő futamon.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wolff: "Imádkozunk a motorokért"
Következő cikk A Mercedesnél a versenytempóban bíznak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország