Madrid is bejelentkezett egy F1-es futamért Domenicalinál

Pár héttel azután, hogy az F1 és Barcelona megegyeztek arról, hogy a Spanyol Nagydíjat 2026-ig a Circuit de Catalunyán tartják, az ország fővárosa is bejelentkezett Stefano Domenicalinál a rendezési jogokért.

The Spanish flag flies over the grid

Stefano Domenicali korábban úgy nyilatkozott, hogy ha minden érdeklődő helyszín azonnal a versenynaptár részévé is válna, akkor egy legalább 30 fordulós szezont is tarthatna a Forma-1.

A Spanyol Nagydíj alatt sokáig rezgett a léc, de a barcelonai forduló végül részben a koronavírus-járvány alatt tett szolgálataiért cserébe, és köszönhetően annak, hogy két spanyol pilóta is van a mezőnyben, kialkudott egy 2026-ig tartó szerződést az F1-től.

Most azonban a madridi régió elnöke, Isabel Díaz Ayuso hivatalos levélben fordult az F1 vezérigazgatójáthoz, Stefano Domenicalihoz amelyben jelezte, hogy a spanyol főváros is szívesen rendezne futamot, értesült az El Confidencial.

Még több F1 hír:

Múlt héten egy másik város, Nizza is bejelentkezett egy F1-es futamért, ami már csak azért is érdekes, mert többen is úgy gondolják, hogy az F1 így akar nyomást helyezni Monacóra, akiknek idén lejárt a szerződésük az F1-gyel, a Liberty és a FOM pedig újra akarja tárgyalni a szerződés feltételeit a monacói autóklubbal.

A 2022-es szezonban Szocsi kihullásával 7 utcai futamot tartanak az F1-ben, ez a szám jövőre már egyből 8-ra is ugrik majd Las Vegas érkezésével.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Albon: „nem egyértelmű”, hogyan tudnánk eltüntetni a Williams gyengeségeit
Következő cikk Fejlesztésekkel készül a Brit Nagydíjra a „megnövekedett elvárásokkal” szembenéző Mercedes

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország