BRÉKING

Ma Pérez volt a hős a Force Indiánál: Egyre jobb a mexikói

Mindkét Force India pontszerző helyen zárta az Osztrák Nagydíjat, a hétvége hőse azonban egyértelműen Sergio Pérez volt, aki óriási teljesítményt nyújtott ma.

Írta: N. Márton

Kanadában az utolsó körös baleset miatt Pérez egy 5 rajthelyes büntetéssel érkezett meg Ausztriába, melynek köszönhetően csupán a 16. pozícióból kezdhette meg a nagydíjat. Csapattársa jóval előrébbről, a 10. helyről startolva is csupán egy helyet tudott javítani, szemben a mexikói 10 pozíciós ugrásával, ami 6. helyet jelentett számára.

Pérez, a gumimágus 30 kört tett meg kiállás nélkül a futam elején, ami szenzációs teljesítmény volt, és közben harcolt is a többiekkel, emellett a jól sikerült start is kulcsfontosságú volt.

„A rajt nagyon jó volt, éppen a megfelelő időben voltam, a megfelelő helyen.” – kezdte a mexikói a Motorsport Totalnak.

„Jenson Button nem tudta tartani ívet, így el tudtam menni mellette, ez pedig meghatározta az egész versenyem.”

Checo szerint a pódium sem lett volna elérhetetlen, ha nincs a rajtbüntetés: „Ismét megmutattuk, hogy tudjuk tartani a lépést, és képesek vagyunk a dobogóért harcolni. Sajnos a büntetés miatt csak a 16. helyről jöhettem, de ez még inkább bizonyította, hogy milyen erősek vagyunk. A verseny bizonyos szakaszaiban különösen gyorsak tudtunk lenni.”

Nico Hülkenberg már kevésbé eredményes versenyt zárt, a 10. pozícióból indulva, mindössze egy helyet javítva, kilencedikként sikerült befutnia.

A német szerint nem volt annyira rossz futama, és csak a végén bukott helyeket: „Elvesztettem egy helyet Pérezzel szemben, majd az utolsó körben Ricciardo is megérkezett. A verseny maga elég könnyű volt, egy-két csatám volt, de azon kívül magányosan autóztam. Magnussent próbáltam levadászni, de aztán csak rosszabb lett, és a gumik miatt visszaestem.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Szerinte a tempó is hiányzott a Force Indiából: „A sebesség hiányzott az egész versenyen. Mindig volt valami gond a kocsimmal, és soha nem voltam elégedett az egyensúllyal, a tapadással is gondok akadtak. Azt hiszem ma nem tudtam volna ennél jobb helyen befutni.”

Hulknak az okozta a legnagyobb csalódást, hogy csapattársa hátrébbről indulva is jóval előtte zárt: „A csapattársam sokkal hátrébbről jött, és mégis előrébb landolt. Egy másik stratégiát választott, és az talán jobb volt, ezt még ki kell elemeznünk.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Red Bull kezdi elveszíteni a türelmét a Renault szenvedése miatt: Vettel ismét kiesett és ismét a franciák miatt
Következő cikk Magnussen simán verte a stratégia miatt gyengébb Buttont, de a McLaren továbbra sem az igazi

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország