Ma lett 27 éves az F1 egyik nagy visszatérője

Nem sokaknak adatik meg a második esély a Forma-1-ben, és talán még kevesebben tudnak élni az ölükbe pottyant lehetőséggel. A ma 27. életévét ünneplő Alexander Albon azonban egyelőre minden pillanatot megragad a száguldó cirkuszban.

Alex Albon, Williams

Alexander Albon a 2019-es szezonban mutatkozott be a Toro Rossónál Kvjat csapattársaként, azonban nem sokáig élvezhette Franz Tost vendégszeretetét, ugyanis a Belga Nagydíjtól átvette annak a Pierre Gaslynak a helyét a Red Bullnál, aki szintén ettől a csapattól került fel a bikásokhoz.

A brit-thai pilóta tehát rögtön mélyvízbe került, és habár eleinte úgy tűnt, hogy képes lesz élni az ölébe pottyant lehetőséggel, Max Verstappen végül túl nagy falatnak bizonyulta  számára. A 2020-as szezont ugyan még a Milton-Keynes-i alakulat színeiben teljesítette, Hornerék végül nem tartották meg Albont.

Sergio Perezre esett a Red Bull választása, míg az időközben AlphaTauri névre keresztelt Toro Rossónál nem volt üresedés, így Ablon kikerült a Forma-1-ből. A DTM-ben kapott lehetőséget a következő évben, ahol felemás szezont produkált.

A Red Bull azonban továbbra sem engedte el Albon kezét, és miután a Williamstől távozott George Russell, megnyílt az út a pilóta előtt a visszatérésre. Azóta pontokat is szerzett a még mindig fiatal versenyző, aki ma ünnepli a 27. születésnapját. Innen is Isten éltesse!

A Mercedes eközben elmagyarázta, hogy miért nem engedte el Russell Hamiltont…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk HIVATALOS: Megválik főtervezőjétől a McLaren, a Ferraritól jön az erősítés!
Következő cikk A Ferrari új első szárnya, amely Maranelló tanulékonyságát bizonyítja

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország