Ma lenne 72 éves a Forma-1 egyik nagy tehetsége

Ma töltené be a 72. életévét a Forma-1 egyik felejthetetlen alakja, Gilles Villeneuve. A Ferrari és McLaren egykori pilótája tragikus körülmények között 1982-ban veszítette életét, de emléke mind a mai napig velünk él.

Podium: race winner Gilles Villeneuve, Ferrari, second place Jody Scheckter, Wolf, third place Carlo

Gilles Villeneuve 1977-ben ejthette meg a bemutatkozását a McLaren színeiben a Brit Nagydíjon, ahol a 11. helyen intették le. Ebben az évben még két alkalommal állhatott rajthoz, ám egy kiesésen és egy 12. helyen túl nem tudott felmutatni jobb eredményt felmutatni.

Ez utóbbi két futamot már a Ferrari színeiben teljesítette Niki Lauda helyén, és a sikerekre sem kellett sokat várni: 1978-ban az Osztrák Nagydíjon a 3. helyen intették le, majd ezt követően Montrealban a győzelmet is megszerezte.

Még több F1 hír:

1979-ben Villeneuve tovább építgette a karrierjét, minek után hárommal növelte győzelmei számát, ugyanakkor a világbajnoki címet nem sikerült megszereznie, hiszen csapattársa, Jody Scheckter néhány ponttal megelőzte a végelszámolásnál.

Az ezt követő idényben Villeneuve-nek meggyűlt a baja a Ferrari konstrukciójával, ami finoman szólva sem sikerült jól. 1981-ben hasonló megbízhatósági gondokkal küszködött, ám amikor sikerült célba érnie, megmutatta, hogy kivételes tehetséggel rendelkezik.

Ebben az évben ugyanis hat alkalommal ért célba, abból kétszer nyert, egyszer pedig a 3. helyen végzett. Így érkeztünk meg az 1982-es idényhez, amikor zolderi időmérő edzésen Villeneuve belerohant a lassan haladó Jochen Mass autójába, és később az ütközés következtében életét veszítette. Tiszteletére a montreáli pályát átnevezték Circuit Gilles Villeneuve-re.

Vettel: Különleges érzés volt újra megküzdeni Alonsóval

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az FIA tovább finomítja a hajlékony hátsó szárnyakra vonatkozó tesztjeit
Következő cikk Bottas: Zavar, hogy nem nyertem VB-t, de ez volt tőlem a maximum

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország