Nosztalgia

Ma lenne 70 éves Gilles Villeneuve, az F1 történetének egyik legjobbja

A Ferrari és a McLaren korábbi királykategóriás pilótája, Gilles Villeneuve ma ünnepelné 70. születésnapját. A kanadai legenda 1982 óta már nem lehet köztünk, a montreali aszfaltcsík pedig az ő nevét viseli.

Gilles Villeneuve, Ferrari 312T4

Gilles Villeneuve, Ferrari 312T4

Jean-Claude Loustau

Gilles Villeneuve 1950. január 18-án született Quebec városában Kanadában. A kanadai a Formula Atlantic sorozatban vált először ismertté, a később világbajnoki címet szerző James Hunt segítségével pedig 1977-ben a McLaren csapatával mutatkozhatott be a száguldó cirkuszban a Brit Nagydíjon.

A briteknél összesen 1 versenyt teljesített, majd pár nagydíjjal később a Ferrari őt ültette be Niki Lauda helyére, amikor az osztrák versenyző megsérült. A szezon utolsó két versenyét a maranellóiaknál teljesítette, majd végül egészen pályafutása, élete végéig az "ágaskodó paripa" pilótája maradt.

1978-ban sikerült első komolyabb sikereit is megszereznie a Forma-1-ben: az Osztrák Nagydíjon a harmadik helyen ért célba. Ezt követően Montrealban az első futamgyőzelmét is megszerezte. A bajnokságot a 9. helyen fejezte be, és ezután következett karrierje legjobb szezonja, az 1979-es.

Még több F1 hír:

1979-ben három futamgyőzelmet is behúzott, a csapattársa, Jody Scheckter közben bajnok lett. Villeneuve a Holland Nagydíjon mutatta meg, hogy mennyire eltökélt versenyző: miután „felrobbant” az abroncsa, és lapos gumival végigment a pályán, majd behajtott a bokszba. Ebből az évből még a Francia Nagydíjat lehet kiemelni, ahol Rene Arnoux-val vívott legendás csatát a kanadai.

Jody Scheckter, Ferrari 312T4 leads Gilles Villeneuve, Ferrari 312T4B and Jacques Laffite, Ligier JS11 Ford

Jody Scheckter, Ferrari 312T4 leads Gilles Villeneuve, Ferrari 312T4B and Jacques Laffite, Ligier JS11 Ford

Fotó készítője: Ercole Colombo

Az 1980-as Ferrari egyáltalán nem sikerült jól. Villeneuve négyszer tudott pontszerző helyen beérni, és az ötödik helynél egyszer sem végzett előrébb. 1981-ben jött a Ferrari turbómotorja, viszont az autó nem „viselkedett jól” a kanyarokban. Gilles ennek ellenére is győzni tudott Monacóban és Spanyolországban, illetve Kanadában felállhatott a dobogó utolsó fokára.

Az 1982-es idény harmadik nagydíján, San Marinóban Arnoux kiesett, Villeneuve pedig vezette a versenyt a csapattársa, Pironi előtt. A Ferrari két versenyzőjének jött az üzenet, hogy nem kell sietniük, a kanadai számára ez azt jelentette, hogy tartsa mindenki a pozícióját.

Nelson Piquet, Brabham BT49-Ford Cosworth leads Jean-Pierre Jabouille, Renault RE20, Rene Arnoux h Renault RE20, Gilles Villeneuve, Ferrari 312T5, Bruno Giacomelli, Alfa Romeo 179B, Hector Rebaque, Brabham BT49-Ford Cosworth and Alan Jones Williams FW07B-Ford Cosworth

Nelson Piquet, Brabham BT49-Ford Cosworth leads Jean-Pierre Jabouille, Renault RE20, Rene Arnoux h Renault RE20, Gilles Villeneuve, Ferrari 312T5, Bruno Giacomelli, Alfa Romeo 179B, Hector Rebaque, Brabham BT49-Ford Cosworth and Alan Jones Williams FW07B-Ford Cosworth

Fotó készítője: Motorsport Images

Ennek ellenére Pironi 2 körrel később megelőzte őt. Villeneuve azt gondolta, hogy Pironi csak a show kedvéért csinálta ezt, de később sem lassított le, így „ellopta” a győzelmet csapattársától. A kanadai ekkor azt mondta, soha többet nem beszél a csapattársával.

Két héttel később a zolderi időmérő edzésen Villeneuve belerohant Jochen Mass autójába, az autója megpördült a levegőben, ő pedig kirepült belőle és pár órával később életét vesztette. A tiszteletére a montreali pályát átnevezték Circuit Gilles Villeneuve-re, a célvonal előtt pedig a „Salut Gilles” felirat emlékezik meg a mindössze 32 évesen elhunyt legendára.

 

Főszerepben az a bizonyos szakasz, amin Fernando Alonso a második helyet érte el. Egy újabb nagyszerű eredmény a spanyol sztártól az első Dakar Raliján.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A McLaren szerint ma duplán innovatívnak kell lenni
Következő cikk Ők lépnek fel a Holland Nagydíjon az F1-es hétvégén: hatalmas lesz a parti!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország