MA este ismét ÉLŐ F1-ES műsor: Leclerc megérkezett, Vettel egyre nagyobb bajban

A jelek szerint Charles Leclerc más szintet képvisel, mint Kimi Räikkönen Sebastian Vettel csapattársaként, akinek van miért aggódnia.

Charles Leclerc, Ferrari, 3rd position, after the race

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Eddig semmi okunk nem lehet a panaszra a 2019-es F1-es szezont illetően, független attól, hogy Ausztráliához hasonlóan Bahreinben is a Mercedes végzett az első két helyen. Normál körülmények között ez lehetetlen lett volna, mert Leclerc dominánsan állt az élen, és Vettel megint hibázott.

Még több F1 hír:

A németek tehát egy végtelenül szerencsés versenyt húztak be, aminek természetesen még nagyon nagy szerepe lehet a szezon végén. És mondhatjuk azt, hogy még sok futam van hátra, de egy ilyen mezőnyben minden apró pontnak nagy jelentősége van, immáron a leggyorsabb körökkel is, melyekért extra pont jár.

Több mint izgalmas, amit a pályákon láthatunk, és még mindig csak a harmadik futam következik, ami nem mellesleg az 1000. lesz a Forma-1-ben. Most azonban még maradjunk a Bahreini Nagydíjnál, mert bőven van miről beszélnünk, nemcsak a versenyt illetően, hanem a háttérben lévő dolgokról, hírekről, technikai fejlesztésekről is.

MA este 20 órától érkezünk az élő F1-es magazinműsorunkkal, ami Motorsport Live néven fut, benne a megszokott duóval, Dénes Gergellyel és Hujber Dáviddal, akik ezúttal is készültek pár ínyencséggel, a megszokott laza és szórakoztató stílusukban, természetesen közösen veletek, nézőkkel!

A Motorsport Live adását ezen a linken keresztül érhetitek el, vagy az alább található videós stream segítségével, mely hétfő este 20 órakor indul el.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Albon mintha egy "tűzgolyón" hajtott volna át a Bahreini Nagydíj rajtjánál
Következő cikk ÉLŐ F1-ES MŰSOR: Hihetetlenül szerencsés Mercedes, Leclerc berobbant, Vettel megint elszállt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország