Nosztalgia

Ma 90 éves Moss, aki négyszer is F1-es bajnok lehetett volna

Sir Stirling Moss egyedülálló módon négy egymást követő alkalommal is második lett a bajnokság végén, és a csúcsra soha nem érhetett fel, amit pedig megérdemelt volna.

Stirling Moss, Rob Walker Racing Team Ferguson P99-Climax

Fotót készítette: LAT Images

Stirling Moss egy igazi legenda, noha soha nem nyerhetett bajnokságot a Forma-1-ben, de egy olyan korszakban versenyzett, amikor még minden messze a veszélyről szólt. A brit, aki ma lett 90 esztendős, akkor lépett be a királykategóriába, amikor az még igencsak gyerekcipőben járt, hiszen a debütálása 1951-re datálódik.

Még több F1 hír:

Moss, 1951 és 1961 között versenyezhetett a Forma-1-ben, miközben olyan istállóknak dolgozhatott, mint a Mercedes-Benz, a Maserati, a Vanwall, a Rob Walker, a Cooper, a Lotus és a HWM. Ezen időszak alatt 16 győzelmet, 24 dobogós helyezést, 16 rajtelsőséget és 19 leggyorsabb kört gyűjtött. Az utolsó F1-es nagydíja az 1961-es Amerikai Nagydíj volt.

Moss 1955 és 1958 között végig második volt, így a Mercedesszel, a Maseratival, a Vanwall, valamint a Cooper autójával sem tudott felérni a csúcsra. Az utolsó éveiben pedig harmadik volt, így összességében mindig igen közel járt ahhoz, hogy bajnok legyen, de valamiért a sors nem volt vele kegyes, ugyanakkor egy nagyon veszélyes korszakot élhetett túl és 90 esztendősen is ott lehet a mai generáció között, elmesélvén, hogy mennyit változott az F1 a kezdetektől napjainkig.

Moss, aki 1181 kört és 6369 kilométer autózott az élen, a Forma-1-en kívül rengeteg más futamot nyert a végtelennek tűnő pályafutása során, ami 1948-ban kezdődött. A brit legenda a legközelebb 1958-ban volt az F1-es címhez, amikor Mike Hawthorn mindössze 1 ponttal számolt többet. 1955-ben, 1956-ban és 1957-ben Juan Manuel Fangio előzte meg 17, 3, valamint 15 ponttal.

A 90 esztendős ex-versenyző 1956-ban Le Mans-ban 24 órás futamot nyert az Aston Martinnal, de 12 órás sebringi sikere is van, ráadásul kettő – 1954-ből és 1957-ből az Osca MT 1450 és a Maserati 300S volánja mögött. A szintén nagyon neves Mille Miglia eseményt is behúzta, még 1955-ben a Mercedes-Benz 300 SLR-rel Denis Jenkinson csapattársaként. Ezen a viadalon hatszor állt rajthoz, de csak egyszer ért célba, ám akkor mindent vitt. Sőt, 1952-ben a Monte Carlos Ralin is elindult, ahol második lett. Az azt követő két esztendőben hatodik és tizenötödik volt.

Tony Brooks, Vanwall; Stirling Moss, Vanwall and Stuart Lewis-Evans, Vanwall
Tony Brooks, Vanwall; Stirling Moss, Vanwall and Mike Hawthorn, Ferrari
Tony Brooks, Vanwall; Stirling Moss, Vanwall and Luigi Musso, Ferrari
Tony Brooks, Vanwall and Stirling Moss, Vanwall
Stirling Moss, Vanwall; Tony Brooks, Vanwall and Jean Behra, Maserati
Stirling Moss, Vanwall; Tony Brooks, Vanwall and Jean Behra, Maserati
Stirling Moss, Vanwall; Mirabel Topham, Earl Howe
Stirling Moss, Vanwall and Tony Brooks, Vanwall
Stirling Moss, Vanwall and Tony Brooks, Vanwall
Stirling Moss, Vanwall
Stirling Moss, Vanwall
Stirling Moss, Vanwall
Stirling Moss, Rob Walker Racing Team Ferguson P99-Climax
Stirling Moss, Rob Walker Racing Team Ferguson P99-Climax
Stirling Moss, Rob Walker Racing Team
Jean Behra, Maserati 250F, leads Stirling Moss and Tony Brooks, Vanwall
Jack Brabham, Cooper T51 Climax, battles with Tony Brooks, Ferrari 246, as Phil Hill, Ferrari 246 and Stirling Moss, BRM P25, follow behind
17

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A születésnapos Damon Hill F1-es győzelmei
Következő cikk Vettel politikailag is alulmaradhat Leclerccel szemben a Ferrarinál?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország