Ma 78 éves a Forma-1 egyik nagy legendája, Sir Frank Williams

Sir Frank Williams 1942-ben ezen a napon, április 16-án látta meg a napvilágot. Az F1 történetének egyik legsikeresebb csapatfőnökének azonban volt egy másik "születésnapja" is, ami megváltoztatta az éleétt.

Ma 78 éves a Forma-1 egyik nagy legendája, Sir Frank Williams

Az ifjú Frank Williams 1942-ben egy királyi légierő-tag, valamint egy különleges nevelési igényű diákokkal foglalkozó tanárnő gyermekeként látta meg a napvilágot, 78 esztendővel ezelőtt. 1966-ban rögtön úgy döntött, hogy a rövid autóversenyzői és szerelői karrier után átáll a "túloldalra", és megalapította a Frank Williams Racing Cars nevű istállót, amellyel eleinte F3-as és F2-es versenyeken indult.

Még több F1 hír:

Frank Williams Racing Cars

Utóbbi kategóriában 1968-ban már versenyt is tudott nyerni Piers Courage révén, ekkor pedig úgy döntött, itt az ideje szintet lépni. 1969-et már egy frissen megvásárolt Brabhammel (és Courage-dzsel a volán mögött) a Forma-1-ben kezdte.

Courage nem is ment rosszul, Monacóban megszerezte pályafutása és az istállója első dobogós helyezését is, amelyhez a szezon végén Amerikában még egyet hozzátett.

1970-ben megtörtént Williams életében az első tragédia. A Holland Nagydíjon az immár De Tomaso kasztnival versenyző alakulatnál Courage autóján eltört az első felfüggesztés, vagy a kormánymű, a brit versenyző pedig menthetetlenül, nyílegyenesen csapódott neki a zandvoorti pályát körülvevő homokdűnéknek, és már nem tudták megmenteni az életét.

Ezt követően sokáig csak néhány pontszerzés volt az, amit az FWRC fel tudott mutatni Henri Pescarolo, Carlos Pace, Gijs van Lennep illetve Arturo Merzario révén, a csapat következő dobogós helyezésére 1975-ig kellett várni.

Ekkor Németországban Jacques Laffite végzett a második helyen. Ez is volt a csapat utolsó igazán jó eredménye. Williams 1976-ra társult a kanadai milliárdos Walter Wolffal, aki többségi tulajdonos lett, így a a csapat Wolf-Williams Racing néven szerepelt abban az évben. 1977-ben a csapat ezen a néven megszűnt létezni. Wolf 100 százalékos tulajdonos lett, de Williams sem tétlenkedett, ugyanis Patrick Headdel megalapította a Williams Grand Prix Engineering nevű új csapatát.

A ma ismert Williams első évei

Frank Williams with Alan Jones, Williams
A csapat első világbajnokával, Alan Jones-szal 1980-ban

1977-ben már a ma ismert Williams tette meg első köreit a szezon 5. versenyén, a Jaramában, azonban még nem saját autóval, hanem egy Marchcsal. Az első év leginkább a tanulásról szólt, ugyanis a gárda egyetlen versenyzőjének, Patrick Néve-nek egyszer sem sikerült pontot szereznie.

Jobban alakult már az 1978-as év, ugyanis ekkor a még mindig csak egyversenyzős felállással már három pontszerzés is összejött, ebből pedig a harmadik, Watkins Glen-i már nem csak sima pontszerzés, hanem egy második hely volt.

1979-ben a fejlődés tovább folytatódott, ugyanis Alan Jones ekkor már háromszor is futamot tudott nyerni, és a csapat másik versenyzőjének, Clay Regazzoninak is jutott egy siker. Ez volt a Williams első sikeres éve, ugyanis Jones harmadik, Regazzoni ötödik, a csapat pedig a konstruktőrök között második lett a szezon végén.

Frank Williams, Frank Dernie and Patrick Head
Frank Williams, Frank Dernie és Patrick Head

1980-ban már a vb-cím is összejött, ráadásul mindkét fronton: Alan Jones az egyéniben tudott diadalmaskodni, a csapat pedig a konstruktőrök között utasított mindenkit maga mögé, ráadásul majdnem duplannyi szerzett ponttal, mint a másodikként záró Ligier. Ettől kezdve futószalagon jöttek a sikerek: 1981-ben konstruktőri, 1982-ben egyéni vb-cím (Keke Rosberg), 1986-ban pedig a Williams újra csapatszinten diadalmaskodott, azonban a szezont beárnyékolta egy majdnem végzetes autóbaleset.

Frank Williams and race winner Keke Rosberg, Williams
Az egyik utolsó olyan kép, amin Williams még teljesen egészségesen látható - ezen a fotón 1985-ben a Keke Rosberg győzelméért a csapatnak járó trófeát veszi át

Kis híján tragédia

Hiába volt Frank Williams az F1 egyik legsikeresebb csapatfőnöke, sajnos ő sem volt sebezhetetlen, és 1986-ban egy márciusi napon kis híján utolérte őt a végzete. Azt mindenki tudja, mi lett az F1-es szezon vége, azt azonban talán kevesebben, miért van a mai napig tolószékben az istálló egyik alapítója.

1986 majdnem a szezon megkezdése előtt tragikusan indult. Március hatodikát írtunk, az első versenyig, a Brazil Nagydíjig még bő 2 hét hátravolt, amikor Williams a Paul Ricard-versenypályáról épp a nizzai repülőtérre tartott visszafelé egy bérelt Ford Sierrával.

A bajok ott kezdődtek, amikor elvesztette uralmát autója fölött egy enyhe balkanyarban, és amikor kiderült, hogy a gépjárművet, és a mögötte fekvő mező között majdnem háromméteres szintkülönbség van. A futóversenyre igyekvő Williams majdnem tragikus kimenetelű balesetet szenvedett, de aztán túlélte. A hátralévő életére azonban tolószékbe kényszerült. A mellette utazó csapatmenedzser, Peter Windsor kisebb karcolásokkal és zúzódásokkal megúszta a hatalmas bukást.

 

Fotó készítője: Williams F1

Tolószékben is megállíthatatlan

Williams kedvét testi hendikepje sem szegte, és miután felépült, ugyanolyan elánnal vetette magát a munkába, mint annak előtte. A sikerek is gyakorlatilag számolatlanul jöttek, sorra kerültek a kupák és címek a csapat vitrinjébe. Szó esett már a baleset évéről, amikor a csapat konstruktőri világbajnok lett, egy évvel később, 1987-ben pedig már a duplázás is összejött: Nelson Piquet az egyéni elsőséget is megszerezte.

Podium: second place and world champion Nigel Mansell, Williams Renault, race winner Ayrton Senna, Mclaren Honda
Mogyoródi második helyével Nigel Mansell 1992-ben rekordgyorsasággal biztosította be világbajnoki címét

Ezután egy kisebb szünet következett, ugyanis legközelebb a Williams 1992-ben ülhetett fel az F1 trónjára (stílusosan megint duplázással), a csapat versenyzője, Nigel Mansell pedig rekordgyorsasággal, pont nálunk biztosította be matematikailag is elsőségét. 1993-ban, 1996-ban és 1997-ben a csapat ismét duplázni tudott, a győzedelmes évek közé pedig 1994-ben még beszúrt egy "szimpla" konstruktőri címet is.

Ayrton Senna, Williams leads
Ayrton Senna, a háromszoros brazil ebben az autóban vesztette életét a San Marinó-i Nagydíjon (a kép nem sokkal a rajt után készült)

1994-ben újabb tragédia történt a csapat életében. 1970 után ismét egy igen ismert versenyző, a legendás Ayrton Senna vesztette életét a csapat egy autójában. A háromszoros brazil világbajnok emlékére azóta az autón mindig ott van egy S alakú logó, Senna vezetéknevére utalva.

Jacques Villeneuve, Williams FW19
A csapat utolsó egyéni és konstruktőri vb-címe is 1997-re datálódik

Bár 1997 óta a csapat semmilyen világbajnoki címet nem tudott szerezni, a Williamsek még sokáig rendszeres résztvevői voltak a dobogós ünnepléseknek számos dobogó és több futamgyőzelem esetén, a BMW-korszakban, a személyes elismerések sem kerülték el: 1999-ben a királynő lovaggá ütötte (1987 óta már övé volt a Brit Birodalom Rendje parancsnoki fokozata).

A Cosworth-motorok fémjelezte időszak elég gyengére sikerült, 2012-ben, a Renault-s váltás után sikerült megvillantani valamit a csapat régi patinájából. A venezuelai Pastor Maldonado a csapat mindmáig utolsó győzelmét ő szerezte a 2012-es spanyol futamon. Azóta eleinte több, majd fokozatosan egyre kevesebb dobogós helyezés szerepel csak a sikerlistán.

A Williams eddigi utolsó futamgyőztese, Pastor Maldonado (2012, Spanyol Nagydíj)
 
megosztás
hozzászólás
Jordan számára nem Senna, vagy Schumacher a legjobb, hanem Prost, de Hamilton még nagyobb lehet

Előző cikk

Jordan számára nem Senna, vagy Schumacher a legjobb, hanem Prost, de Hamilton még nagyobb lehet

Következő cikk

BRÉKING: Három F1-es verseny lehet Silverstone-ban, a legjobb csapatok kevesebbet fejleszthetnek

BRÉKING: Három F1-es verseny lehet Silverstone-ban, a legjobb csapatok kevesebbet fejleszthetnek
Hozzászólások betöltése