Ma 5 éve kissé felment a pumpa Rosbergben Hamilton miatt, aki csak mosolygott

5 esztendővel ezelőtt a Mercedesnek igencsak dolgoznia kellett azon, hogy elsimítsa a vitát a két versenyzője között. Ez már egyértelműen annak volt az előszele, ami később meg is valósult.

Podium: second place Nico Rosberg, Mercedes AMG F1, Race winner Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, thi

Podium: second place Nico Rosberg, Mercedes AMG F1, Race winner Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, thi

Sutton Images

Gyakorlatilag borítékolható volt, hogy Lewis Hamilton és Nico Rosberg kapcsolata nem lesz felhőtlen, miután a Mercedes 2014-től nagyon dominánssá vált, és csak ők voltak esélyesek a címre. Ebben a helyzetben elkerülhetetlen, hogy a csapattársak között ne romoljon a viszony.

Még több F1 hír:

A Mercedesnek sokat kellett dolgoznia azon, hogy ez ne legyen hatással a csapat működésére, és 2016-ban minden csak rosszabbra fordult. Az volt az a bizonyos év, amikor Nico visszavágott a 2014-ben és 2015-ben elszenvedett bajnoki vereségért.

Azzal a lendülettel Nico távozott, és évek óta nem beszél egymással a két bajnok. A német nyitott lenne erre, de úgy tűnik, hogy a hatszoros világbajnok nem. Egy nap talán majd megtudhatjuk, hogy mik zajlottak kettejük között a háttérben, főleg 2016-ban.

Nico Rosberg, Mercedes AMG F1 W06

Nico Rosberg, Mercedes AMG F1 W06

Fotó készítője: Sutton Images

Ma 5 éve a Kínai Nagydíjon azonban ennek már bőven megvolt az előszele. Akkor még Hamilton lehetett a boldogabb, aki az időmérő edzéshez hasonlóan a vasárnapi futamon is a csapattársa előtt tudott végezni, míg Vettel harmadik lett a Ferrarival.

Nico természetesen nem volt túl boldog, mivel vereséget szenvedett Lewis-tól. Elsősorban amiatt ment fel benne a pumpa, mert szerinte Hamilton túl lassan ment előtte. „Nem kontrolláltam a versenyét - a saját futamommal foglalkoztam.” - jegyezte meg Hamilton az FIA sajtóeseményén.

„Remek verseny volt, nagyon boldog vagyok. Az a célom, hogy a saját autómmal foglalkozzak, Nico a futamon egyszer sem jelentett fenyegetést számomra. Sikerült megcsinálni, nagyon élveztem.” - tette hozzá.

A második etapban Hamilton Rosberg látóterébe került. Eközben Rosberg szorult helyzetbe került, mert az abroncsait nem akarta elfogyasztani, ugyanakkor hátulról Vettel hirtelen megérkezett a Ferrarival.

Rosberg, aki közvetlen Hamilton mellett ült, válaszolt is erre: „Érdekes hallani tőled Lewis, hogy csak magadra gondolsz a tempó terén. Mindez szükségtelenül, de kompromittálta a versenyemet, mert az etapok elején lassabban mentél, mint arra szükség lett volna, és ez azt jelentette, Sebastian nagyon közel volt hozzám, lehetőséged adva neki arra, hogy megpróbáljon korán kiállni, átugorni engem"- fejtette ki a német.

 

Fotó készítője: Sutton Images

„Ennek eredményként közelebb voltam Sebastianhoz, mint arra szükség lett volna, és időbe került.” - jelentette ki.

Hamilton nem kívánt reagálni minderre. „Nem igazán. Nem az én dolgom, hogy menedzseljem Nico versenyét. Az én dolgom az, hogy menedzseljem az autómat, olyan gyorsan célba érjek vele, amennyire csak lehet, és ezt tettem. Semmit sem tettem szándékosan, hogy lassítsak autókat.”

A vita, ami a sanghaji verseny után robbant ki a két Mercedes pilóta között, kilenc órával a futam leintése után úgy tűnt, tisztázódott. Rosberg egy videós üzenetben közölte – amit egyébként a repülőtéren készített - hogy Dubai felé veszi az irányt, és a kirobbant botrány sikeresen lezárult.

„A futam után nagyon intenzív volt, de volt egy jó megbeszélésünk, ahol sok építő kritikát megvitattunk.” – mondta Rosberg – „Ez az ügy már a múlté, most már mindannyian Bahreinre koncentrálunk.”


A hétvége egyik leglátványosabb csatáját hozta Lando Norris és Tiametmarduk párbaja, akik a döntőben feszültek egymásnak a két McLarennel. Lando és Ben sem hagyta magát.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Binotto Vettelt hamarabb kereste fel, mint a futamgyőztes Leclerc-et, a 2019-es Olasz Nagydíj után
Következő cikk 39 éve volt először dobogós Prost az F1-ben: már 1981-ben bajnok lehetett volna

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország