BRÉKING

Ma 49 esztendős Zanardi, a korábbi F1-es pilóta, aki mindenki számára példakép lehet

A mai napon ünnepli 49. születésnapját Alex Zanardi, aki többek között a Forma-1-ben is versenyzett. Az olasz versenyző páratlan erővel rendelkezik, aki egy igen súlyos baleset után is képes volt folytatni a pályafutását, miközben paralimpiai aranyérmesnek mondhatja magát.

Alessandro Leone Zanardi – 49 éves

Első nagydíj: Spanyolország, 1991

Utolsó nagydíj: Japán, 1999

Legjobb helyezés: 6.

Legjobb rajthely: 4.

Legjobb világbajnoki helyezés: 20. hely – 1993

Zanardi neve mellett összesen 44 versenyhétvége, 41 nagydíj, 6 csapattárs, 5 szezon, 4 konstruktőr, 4 motorgyártó, 6 autó, 26 kiesés és 1 bajnoki pont szerepel a Forma-1-ben.

1996-ban egy kisebb kitérőt tett az amerikai CART sorozatban, majd a második bajnoki címe után visszatért a királykategóriába. A Williams alakulatához szerződött az 1999-es szezonra, a német Ralf Schumacher-rel együtt. Ralf jól szerepelt az egész évben, többször állt dobogón és hatodik lett a pontversenyben. Alex is többször autózott pontot érő helyen, azonban egyszer sem sikerült számára a pontszerzés az év folyamán. Hazai futamán a második pozícióban állt, de fékproblémák miatt csak a hetedik lett. A sikertelen évet követően helyét Jenson Button vette át a 2000-es szezonra.

Több csapat is érdeklődött iránta, de ő inkább Amerikába szeretett volna visszatérni. 2001-ben a Mo Nunn Racing színeiben ezt meg is tette és újra a CART-ba szerződött. Ez a szezonja nem volt túl sikeres, mindössze három TOP-10-es helyezése volt.

MOTORSPORT / ALESSANDRO ZANARDI

A szezon 15. futamán tűnt először úgy, hogy újra versenyképes, de egy szörnyű balesetet szenvedett. Az olasz épp a bokszból hajtott, amikor kicsúszott, majd visszatért a pályára. A mögötte érkező Patrick Carpentier-nek még sikerült kikerülnie, de a mögötte haladó Alex Tagliani eltalálta Zanardi autóját. Életveszélyes állapotban szállították kórházba, ahol a gyors beavatkozásnak köszönhetően meg tudták menteni az életét, de mindkét lábát amputálni kellett.

A 2012-es londoni Paralimpián két aranyérmet is szerző sportoló 2005 és 2009 között a WTCC mezőnyében is szerepelt. A mozgáskorlátozott versenyző a BMW színeiben több győzelmet és dobogós helyezést is szerzett. Legjobb idényét 2005-ben futotta, amikor 10. lett.

Egy nagyon kemény ember

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel szerint Hamilton egy egészen kiváló világbajnok, akit nagyon nehéz legyőzni
Következő cikk Rosberg teszteli a Mercedes mexikói csomagját: fejfájást okoz a magaslati levegő?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország