BRÉKING

Ma 44 éves Rubens Barrichello

Ezen a napon ünnepli 44. születésnapját Rubens Barrichello, a Ferrari egykori brazil versenyzője, aki hosszú ideig volt a királykategória mezőnyének tagja.

Noha Barrichello nem nyert bajnoki címet az F1-ben, gyakorlatilag mindenki ismeri a nevét, és hallott már róla. Ez nem véletlen, mivel a brazil pilóta 1993 és 2011 között szerepelt az F1-ben, miközben több mint 320 startnál állt ott.

Ezen időszak alatt Rubens neve mellett összesen 323 nagydíj, 17 csapattárs, 19 szezon, 6 konstruktőr, 7 motorgyártó, 20 autó, 11 győzelem, 14 rajtelsőség, 17 leggyorsabb kör, 68 dobogós helyezés, 97 kiesés és 658 pont szerepelt. Az élen összesen 854 kört töltött.

Pályafutása legnagyobb bukását már a kezdetekkor elszenvedte, azon a bizonyos 1994-es imolai versenyhétvégén, amikor is Roland Ratzenberger és Ayrton Senna is elhunyt. A csodával határos módon az akkor még csak a szárnyait bontogató brazil túlélte a horrorisztikus bukást.

Élete szezonjait nem meglepő módon a Ferrarival teljesítette Michael Schumacher csapattársaként. 2002-ben és 2004-ben is második lett, míg a német mellette felért a csúcsra. Sokak szerint Rubens legalább egy címet érdemelt volna, de az olaszok csak vízhordónak, másodszámúnak tekintettek rá Michael mellett, aki összesen 5 címet nyert a Ferrarival.

Legemlékezetesebb versenye a 2002-es Osztrák Nagydíj volt, amikor elmondása szerint a Ferrari már fenyegetőzött is a csapatrádión keresztül, hogy engedje el Schumachert. Sokági ezt nem akarta megtenni, de miután az olaszok azt mondták, azonnal kirúgják, ha nem engedelmeskedik, lehúzódott és átadta a győzelmet a németnek, amiből nagyon nagy botrány lett és nem sokkal később tiltólistára tették az F1-ben az ilyen utasításokat. Évekkel később a szabályt eltörölték.

Barrichello, aki a pályafutása során a Jordannek, a Hondának, a Stewartnak és a Williamsnek is versenyzett, a Ferrari mellett a Brawn GP pilótája is volt, mely 2009-ben hatalmas meglepetésre megnyerte a bajnokságot Jenson Buttonnal.

Ez volt az a bizonyos év, amikor Rubens valóban megkapta a lehetőséget a világbajnoki címre, de nem tudott élni vele és a bajnokság végén csak harmadik lett, csakúgy mint 2001-ben a Ferrarival.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ayrton Senna 39. győzelme a Forma-1-ben: 1993-ban ezen a napon Monacóban
Következő cikk A Mercedes Kanadában reagál a rivális motorgyártóknak, és érkezik a fejlesztés

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország