Ma 42 éves a japánok nagy kedvence, Takuma Szato

megosztás
hozzászólás
Ma 42 éves a japánok nagy kedvence, Takuma Szato
Szerző:
2019. jan. 28. 13:06

Ezen a napon ünnepli 42. születésnapját az egykori F1-es versenyző, aki még mindig aktív, de már régóta nem versenyez a száguldó cirkuszban.

Noha Szato nem ért el nagy sikereket a Forma-1-ben, versenyzési stílusa miatt örökre megjegyezhettük a nevét és sokaknak még mindig hiányzik.

A születésnapos japán 1998-ban kezdte meg a professzionális pályafutását a japán F3-ban, de sokat nem kellett várnunk arra, hogy Európában álljon rajthoz. Az első igazán nagy sikerét a brit F3-ban érte el, amikor a harmadik helyen fejezte be a szezont. 2001-ben már a sorozat új bajnoka volt, miközben a BAR Honda istálló hivatalos F1-es tesztpilótájaként is dolgozhatott.

A bemutatkozásra 2002-ben a Jordan Honda színeiben kapta meg a lehetőséget. A 17 futamból álló szezon során csak egyszer szerzett pontot, méghozzá az évadzáró Japán Nagydíjon, amikor az 5. helyen ért célba. Akkor még csak 2 egység járt ezért a jobb helyezésért.

2003-ra elvesztette a versenyzőülését, de a BAR Hondával ugyancsak ott lehetett a Japán Nagydíjon, és megint pontszerző volt. 2004 és 2005 között a BAR Hondával versenyezhetett rendszeresen, és az első ilyen teljes szezonjában dobogós is lett Amerikában. Később kiderült, hogy ez nemcsak pályafutása első pódiumos helyezése volt, hanem az utolsó is.

Satónak voltak nagyobb csattanásai is...

Satónak voltak nagyobb csattanásai is...

Fotó készítője: LAT Images

2006-tól a Honda fiókcsapatával, a Super Agurival indult, amíg az a 2008-as Spanyol Nagydíj után csődbe nem ment. Ezen időszak alatt mindössze kétszer volt pontszerző a japánokkal: 2007-ben Spanyolországban és Kanadában.

Szato a Honda kiszállásával mindent megtett azért, hogy az F1-ben maradjon, és sokáig úgy tűnt, hogy a Toro Rossónál lelhet új családra, de a tesztek ellenére nem rá esett a Red Bull választása.

Takuma azóta 9 alkalommal is ott volt az Indy 500 mezőnyében. A legendás versenyt 2017-ben nyerte meg a Honda motorral hajtott Andretti Autosport versenygépével. A legjobb indycaros szezonját is abban az esztendőben teljesítette az amerikai alakulattal, amikor 8. lett. Tavaly Portlandban nyert a szezon végén, de csak a 12. helyen zárta a bajnokságot a Rahal Letterman Lanigan Racinggel.

Szato a Forma-1-et 90 nagydíjjal, 1 dobogós helyezéssel, 31 kieséssel, 44 ponttal és 2 vezetett körrel a neve mellett hagyta el. A pályafutása során kizárólag Honda motorral hajtott gépekkel állt rajthoz az F1-ben.

Slider
Lista

Takuma Szato, Super Aguri F1

Takuma Szato, Super Aguri F1
1/13

Fotót készítette: Sutton Images

Takuma Szato, Super Aguri F1

Takuma Szato, Super Aguri F1
2/13

Fotót készítette: Sutton Images

Takuma Szato, Jordan Honda

Takuma Szato, Jordan Honda
3/13

Fotót készítette: LAT Images

Takuma Szato, Jordan Honda

Takuma Szato, Jordan Honda
4/13

Fotót készítette: LAT Images

Takuma Szato, Jordan Honda

Takuma Szato, Jordan Honda
5/13

Fotót készítette: LAT Images

Takuma Szato, Jordan Honda

Takuma Szato, Jordan Honda
6/13

Fotót készítette: LAT Images

Takuma Szato, Jordan Honda

Takuma Szato, Jordan Honda
7/13

Fotót készítette: LAT Images

Takuma Szato, Jordan Honda

Takuma Szato, Jordan Honda
8/13

Fotót készítette: LAT Images

Takuma Szato, Jordan Honda

Takuma Szato, Jordan Honda
9/13

Fotót készítette: LAT Images

Takuma Szato, Jordan

Takuma Szato, Jordan
10/13

Fotót készítette: LAT Images

Takuma Szato, Super Aguri F2

Takuma Szato, Super Aguri F2
11/13

Fotót készítette: XPB Images

Takuma Szato, BAR Honda 007

Takuma Szato, BAR Honda 007
12/13

Fotót készítette: LAT Images

Takuma Szato, BAR Honda 006

Takuma Szato, BAR Honda 006
13/13

Fotót készítette: Sutton Images

Következő cikk
A Liberty Media máris megválna a Forma-1-től?!

Előző cikk

A Liberty Media máris megválna a Forma-1-től?!

Következő cikk

Elképesztő nagy javulás a Saubernél: 1.5 másodpercet gyorsultak

Elképesztő nagy javulás a Saubernél: 1.5 másodpercet gyorsultak

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Takuma Sato
Csapatok Jordan , Super Aguri F1
Szerző Hujber Dávid