Ma 42 éve, hogy Niki Lauda szörnyű balesetet szenvedett a "Zöld pokolban"

A Forma-1 a hetvenes években még bőven abban a korszakában volt, amikor minden versenyző úgy állt a rajtvonalhoz, hogy tudta, lehet, hogy ez lesz az utolsó versenye. Ez a jellege még nagyon sokáig megmaradt, azonban ekkor már látszódtak azok a törekvések, amelyek igyekeztek a kor lehetőségeihez képest a lehető legbiztonságosabbá tenni az autókat és a helyszíneket - ebben a háromszoros világbajnok skót Jackie Stewart járt az élen.

Ebből a korszakból is ki tudott emelkedni veszélyesség szempontjából a Zöld Pokol, vagyis a Nürburgring-Nordschleife, ezzel kapcsolatban maga Stewart nyilatkozta azt, hogy amikor elindult otthonról, mindig visszanézett a házára, felkészülve arra, hogy lehet, soha többé nem látja már. 1976-ot írtunk, 42 éve pontosan ezen a napon vendégeskedett a Forma-1 mezőnye a Nürburg vára körül rendezett versenyen.

Niki Lauda valamit megérzett, ugyanis a verseny előtt szerette volna elérni, ha törlik a futamot

A kvalifikáció során James Hunt volt a leggyorsabb, mellőle Niki Lauda, mögülük pedig Patrick Depailler és Hans-Joachim Stuck rajtolhattak, azonban mindez nagyjából senkit nem érdekelt, ugyanis a vasárnapi futamra leszakadt az ég, így az egyébként is veszélyes pálya esőben gyakorlatilag életveszélyessé vált. Erre próbálta felhívni a figyelmet a második helyről induló Niki Lauda, aki bojkottra szólította fel versenyzőtársait, és arra kérte őket, hogy ilyen időben ne vállalják a versenyzést. Az osztrák nem talált követőkre, így a verseny elrajtolt, viszont megérzett valamit, ugyanis már a második körben nagyon csúnyán összetörte autóját, ami pedig a nagyobb baj volt, hogy Ferrarija ki is gyulladt, ráadásul bennragadt a felismerhetetlenségig összetört versenygépben.

Látva Lauda tehetetlenségét, több riválisa rögtön a segítségére sietett, azonban így sem tudták megakadályozni, hogy borzalmas sérüléseket szenvedjen: a súlyos égési sérülések mellett számos veszélyes, mérgező gázt is benyelt a mentésig, emiatt pedig nem csak a teste, hanem tüdeje is súlyosan sérült.

A világbajnoki címvédő hihetetlen erőről tett tanúbizonyságot, ugyanis már hat hét múlva versenyzett, igaz, saját elmondása szerint rettegve (és nyilván óriási fájdalmak közepette) ült autóba Monzában. A kihagyás miatt James Hunt, akivel kimondottan jó viszonyt ápolt, utolérte őt a pontversenyben, és mivel a szintén zuhogó esőben rendezett Japán Nagydíjon, Fudzsiban Lauda a verseny legelején kiszállt az autójából, köszönve szépen a részvételt, az angol végül a világbajnoki címet is elorozta Lauda elől. Nem volt ebben semmi meglepő: pszichológiailag is teljesen érthető Lauda hozzáállása, emellett pedig, amikor visszaemlékezett erre az időszakra, elmondta, hogy korábbi égési sérülései miatt nem tudott rendesen pislogni sem, emiatt pedig a szokásosnál sokkal erősebben könnyezett - ez, valamint az eső miatti rossz japán látási viszonyok kombinációja könnyen végzetes lehetett volna.

Az osztrák számára volt viszont még visszaút a legmagasabb csúcsokhoz, ugyanis rögtön a következő szezonban, 1977-ben megszerezte második világbajnoki címét, ehhez hét évvel később pedig még egyet hozzá tudott tenni. Amit négy évtizeddel ezelőtt rettegésként élt át, arra ma már inkább jellemformáló balesetként tekint, ami ennyi idő távlatából már szinte teljesen elvesztette érzelmi jelentőségét, saját elmondása szerint ez a nap már „teljesen érzelemmentesen" telik el.

Egy évvel később meghódította Németországot és másodszor is világbajnok lett - arcán ekkor még jócskán látszódtak súlyos sérülésének nyomai

„Akkoriban még fittebb voltam. Egyszer nagyon lent, egyszer nagyon fent, ez az élmény megmaradt. Az eset után erősebb személyiségem is lett, mint előtte volt.” – mondta a német Speedweeken. – „Amikor pedig valamim fáj, és el kell mennem az orvoshoz, az egyáltalán nem terhel meg. Egy fogászati gyökérkezelésen csak nevetni tudok.”

Lauda szembenézett a halállal, és ennek következménye van: „Többé nem vállalok feleslegesen nagy kockázatot. Nem csúszom el a zuhanyban vagy nem megyek neki egy fának, hiszen elővigyázatos vagyok. Akkoriban volt néhány olyan típus a Forma-1-ben, akik mások voltak, mint a normális emberek, és ezt a kockázatot tudatosan bevállalták. Ma ez már teljesen más – hála Istennek!”