BRÉKING

Ma 39 éve, hogy Niki Lauda kétszeres világbajnok lett a Forma-1-ben

39 évvel ezelőtt ezen a napon Niki Lauda ismét felért a csúcsra, és második alkalommal ünnepelt bajnoki címet a legnagyobb kategóriában.

Niki Lauda az F1 történetének egyik legsikeresebb és leghíresebb versenyzője. Az osztrák legenda a világbajnoki címei és a precizitása mellett a hatalmas akaraterejével emelkedett ki a mezőnyből.

A 67 esztendős világbajnok 1971 és 1979, valamint 1982 és 1985 között versenyzett a legnagyobb kategóriában, miközben olyan csapatoknak dolgozhatott, mint a March, a BRM, a Ferrari, a Brabham és a McLaren. Lauda a hosszú pályafutása ideje alatt összesen 171 nagydíjnak a startjánál állt ott, melyekből 25-öt megnyert. Az 54 dobogója mellett 24 rajtelsőség is fűződik a nevéhez.

Az osztrák legenda először 1975-ben lett bajnok a Forma-1-ben a Ferrarival, majd következett számára az 1976-os szezon, ami több szempontból is meghatározó volt.

Versenyzési gaming élmény otthonra, magas szinten: Playseat, a gamerek egyik nagy álma!

F1 ARCHIVE - LAUDA and HUNT rivalry 1976

Gondoljunk csak a súlyos balesetére a Nordschleife versenypályán, és a hihetetlen visszatérésére, valamint a felejthetetlen csatározásaira James Hunt ellen. Abban az idényben ő érdemelte meg leginkább a címet, de az évadzáró Japán Nagydíjon nem jött ki számára a lépés a nagy esőzésben, míg a brit riválisa kockáztatott és felért a csúcsra. Egy esztendővel később 1977-ben újra Lauda és a Ferrari volt a nyerő, ami után egy sikertelenebb időszak következett számára: 1978 és 1983 között a legjobb összetett helyezése egy 4. pozíció volt a Brabham volánja mögött. Igaz, 1980-ban és 1981-ben nem állt rajthoz a Forma-1-ben.

Az utolsó bajnoki címét 1984-ben szerezte meg a McLarennel. Hisszük, vagy sem, tette mindezt úgy, hogy 6 alkalommal célba sem ért, de amikor igen, szinte mindig nyert, vagy második lett. Egyetlen olyan verseny volt, amikor nem állt dobogóra. Ez az Európai Nagydíjon volt, amikor is negyedik lett.

1977. október 2-án az Amerikai Nagydíjon, Watkins Glenben Lauda újra felért a csúcsra. Az időmérő edzésen Hunt volt a leggyorsabb a McLarennel, miközben az osztrák riválisa csak 7. lett.

Az 59 körös versenyt is Hunt nyerte meg, Andretti és Scheckter előtt, majd jött Lauda a negyedik helyen. Ez azonban elegendő volt ahhoz, hogy bebiztosítsa a címét.

Érdekességek a nagydíjról:

ez volt Hunt 14.és egyben utolsó rajtelsősége

ez volt a McLaren 18. rajtelsősége

ez volt a Ford-Cosworth 93. rajtelsősége

ez volt Hunt 9. győzelme

ez volt Andretti 10. dobogója

ez volt Regazzoni 100. nagydíja

ez volt a McLaren 23. győzelme

ez volt a Hesketh 50. nagydíja

ez volt a Tyrrell 100. nagydíja

ez volt a Surtees 100. nagydíja

ez volt a Ford-Cosworth 106. győzelme motorgyártóként

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso és a nagy kérdés: mit jelent manapság 300 nagydíj a bizonyítványban?
Következő cikk DRÁMA MALAJZIÁBAN: Ricciardo nyert Verstappen előtt, Hamilton kiesett, Rosberg a mezőny végéről lett harmadik

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország