Ma 35 éve, hogy Senna először nyert a Forma-1-ben: a legenda kezdete (retro galériával)

Ayrton Senna körül már az első szezonjában, 1984-ben vibrált a levegő. Egy edzendővel később pedig elindult a legendává válás útján első pole-pozíciójával és első futamgyőzelmével, amit Portugáliában szerzett.

Ayrton Senna, Lotus 97T Renault

Ayrton Senna, Lotus 97T Renault

LAT Images

Senna pályafutásának első éveiben a Portugál Nagydíj helyszínéül szolgáló estorili aszfaltcsík igen fontos szerepet töltött be. 1984-ben a mai szemmel kicsivel idősebben idősen, 24 évesen bemutatkozó brazil a kevésbé versenyképes Tolemanben szerezte meg pályafutása harmadik dobogós helyezését, közvetlen a nagyon emlékezetes, és félbeszakított Monacói Nagydíj, valamint a Brit Nagydíj után.

Még több F1 hír:

1985-ben Senna a Lotus színeiben indult Elio de Angelis oldalán. De Angelis addig az esetek többségében legyőzte a korábbi csapattárs Nigel Mansellt. 1979 és 1984 között a csapat egyetlen győzelmét is ő szerezte. Ezt az idényt is az olasz kezdte jobban, miután Senna a hazai futamán Jacarepaguában nullázott. De Angelis ezzel szemben dobogóra tudott állni.

Azok után, hogy 1984-ben még ez volt az utolsó verseny, 1985-ben a Portugál Nagydíjat tavaszra hozták előre. Estorilban az időmérő száraz körülmények között zajlott, és Sennának nem volt ellenfele. Több mint 0.4 másodpercet adott az első sorba mellé felálló Alain Prostnak. A második sorban helyet foglaló Keke Rosberg hátránya már 0.9 másodperc volt. A csapattárs De Angelis 1 másodpercen kívül zárt szombaton Sennához képest a negyedik helyen, ami jelentős differencia volt.

Ayrton Senna, Lotus 97T Renault, Elio de Angelis, Lotus 97T Renault, Alain Prost, McLaren MP4/2B TAG Porsche, Michele Alboreto, Ferrari F156/85

Ayrton Senna, Lotus 97T Renault, Elio de Angelis, Lotus 97T Renault, Alain Prost, McLaren MP4/2B TAG Porsche, Michele Alboreto, Ferrari F156/85

Fotó készítője: Motorsport Images

Az időjárás vasárnap már nem volt ilyen kegyes a mezőnyhöz. Nagy égi áldás érkezett a helyszínre. Az esővel sokan nem tudtak mit kezdeni, és az első négy körben négyen - Palmer, Hesnault, Alliot és Patrese is kiestek. A megpördülések és a kiesések sorai folytatódtak a mezőny sűrűjében. Ez azonban a legkevésbé sem zavarta az élről induló Sennát.

A Lotus brazil versenyzője a 10. körben már 13 másodperces előnnyel rendelkezett. A 30. körben Mauro Baldi ütközése után rengeteg sár került a pályára. Ettől a ponttól kezdve a mezőny (köztük Senna is) egyre hevesebben jelezte, hogy le kellene inteni a versenyt. A versenyigazgatóság nem hallgatta meg a kérésüket. A még versenyben lévők bár továbbhaladtak, a körülményeknek megfelelően rendkívül lassan, már-már guruló tempóban.

A versenyt végül nem az időjárási körülmények, hanem a 2 órás időlimit túllépése miatt intették le a 67. kör végén. Senna hatalmas előnnyel nyert: csak a második helyezett ferraris Michele Alboreto volt képes körön belül beérni hozzá képest. A dobogó legalsó fokára felálló Patrick Tambay és a negyedikként célba érő csapattárs De Angelis egy, az utolsó két pontszerző helyen záró Mansell és Bellof (aki a 21. helyről rajtolva zárkózott fel a hatodikig) két kört kaptak a legendától.

Ayrton Senna, Lotus 97T

Ayrton Senna, Lotus 97T

Fotó készítője: Motorsport Images

A 67 megtett kör végén mindössze 9 célba érkező volt. Az utolsó Piercarlo Ghinzani 6 kör lemaradásban. A kiesők között olyan nagy neveket találhattunk mint Rosberg, Piquet, Prost, Cheever vagy éppen a regnáló bajnok Lauda.

Ayrton pályafutása során először, három dobogós helyezés után nagydíjat tudott nyerni a Forma-1-ben. Az előző évi Monacói Nagydíj után ismét meg tudta mutatni, mennyire jól is megy esős körülmények között. Első pole-pozíció, leggyorsabb kör, első futamgyőzelem - Senna mesterhármassal távozott Portugáliából. 

Egy látványos retro képgaléria az 1985-ös portugál hétvégéről

Ayrton Senna, Lotus 97T Renault

Ayrton Senna, Lotus 97T Renault

Fotót készítette: LAT Images

Ayrton Senna, Lotus 97T Renault, Elio de Angelis, Lotus 97T Renault, Alain Prost, McLaren MP4/2B TAG Porsche, Michele Alboreto, Ferrari F156/85

Ayrton Senna, Lotus 97T Renault, Elio de Angelis, Lotus 97T Renault, Alain Prost, McLaren MP4/2B TAG Porsche, Michele Alboreto, Ferrari F156/85

Fotót készítette: LAT Images

Ayrton Senna, Lotus 97T Renault

Ayrton Senna, Lotus 97T Renault

Fotót készítette: LAT Images

Ayrton Senna, Lotus 97T

Ayrton Senna, Lotus 97T

Fotót készítette: LAT Images

Ayrton Senna, Lotus 97T-Renault celebrates 1st position with Team Manager Peter Warr in parc ferme, portrait

Ayrton Senna, Lotus 97T-Renault celebrates 1st position with Team Manager Peter Warr in parc ferme, portrait

Fotót készítette: LAT Images

Ayrton Senna, Lotus, Michele Alboreto, Ferrari, Patrick Tambay, Renault

Ayrton Senna, Lotus, Michele Alboreto, Ferrari, Patrick Tambay, Renault

Fotót készítette: LAT Images

Race winner Ayrton Senna, Lotus

Race winner Ayrton Senna, Lotus

Fotót készítette: Sutton Images

Ayrton Senna, Lotus 97T

Ayrton Senna, Lotus 97T

Fotót készítette: Sutton Images

Ayrton Senna, Lotus 97T, Elio De Angelis, Lotus 97T

Ayrton Senna, Lotus 97T leads at the start

Ayrton Senna, Lotus 97T waits to be collected after breaking down in practice

Ayrton Senna, Lotus 97T waits to be collected after breaking down in practice

Fotót készítette: LAT Images

Race winner Ayrton Senna, Lotus 97T

Race winner Ayrton Senna, Lotus 97T

Fotót készítette: LAT Images

Race winner Ayrton Senna, Lotus 97T

Race winner Ayrton Senna, Lotus 97T

Fotót készítette: LAT Images

Ayrton Senna, Lotus 97T

Ayrton Senna, Lotus 97T

Fotót készítette: LAT Images

Ayrton Senna, Lotus 97T

Ayrton Senna, Lotus 97T

Fotót készítette: Sutton Images

Ayrton Senna, Lotus 97T

Ayrton Senna, Lotus 97T

Fotót készítette: Sutton Images

Ayrton Senna, Lotus 97T

Ayrton Senna, Lotus 97T

Fotót készítette: Sutton Images

Race winner Ayrton Senna, Lotus, second place Michele Alboreto, Ferrari, third place Patrick Tambay, Renault

Ayrton Senna

Ayrton Senna

Fotót készítette: Renault

Winner Ayrton Senna with Patrick Tambay on the podium

Winner Ayrton Senna with Patrick Tambay on the podium

Fotót készítette: Renault

30
 
Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Melyik csapat lesz a legerősebb az F1 2020-as játékában?
Következő cikk A DAS elődei, betiltott megoldások: A McLaren F-csatornája 2010-ből

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország