Ma 31 éves Lewis Hamilton

megosztás
hozzászólás
Ma 31 éves Lewis Hamilton
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2016. jan. 7. 5:34

Ezen a napon ünnepli a 31. születésnapját Lewis Hamilton, akinek a neve mellett már három világbajnoki cím áll.

A brit bajnok rendkívül tudatosan készült az F1-es karrierjére, miközben a családja is mindent ennek rendelt alá. Szó szerint mindent egy lapra tettek fel, de mint az utólag kiderült, remek döntést hoztak, amikor 19-re kértek még egy lapot…

A ma 31 éves Lewis Carl Davidson Hamilton 2007-ben mutatkozhatott be a Forma-1-ben, méghozzá a McLaren színeiben a kétszeres spanyol világbajnok Fernando Alonso csapattársaként.

Lewis már az első évében rögtön bajnok lehetett volna, de amit a sors 2007-ben elvett tőle, azt 2008-ban visszaadta számára, amikor az utolsó utáni pillanatokban felérhetett a csúcsra. Ezt követően egy kevésbé sikeres időszak következett számára a McLarennel.

2013-ra csapatot váltott, amiért nagyon sok kritikát kapott, hiszen akkor a Mercedes nem volt túl erős. 2014-re minden megváltozott, és a német gyártó az élre került a V6-os turbókorszakban. Hamilton egy nagy hajrával legyőzte a csapattársát (Nico Rosberg) és újra bajnok lett a kategóriában.

2015-ben megállíthatatlannak bizonyult, és idő előtt megvédte a címét a Mercedesszel. Jelenleg 43 győzelem, 49 dobogós helyezés, 28 leggyorsabb kör, 87 dobogó, 23 kiesés, 1867 bajnoki pont, és 9 szezon áll a neve mellett, miközben már 2424 kört autózott az élen.

Következő Forma-1 cikk
Hamilton parádés előzései a GP2-ben

Előző cikk

Hamilton parádés előzései a GP2-ben

Következő cikk

Schumacher 2002-es pole köre a Ferrarival Barcelonában

Schumacher 2002-es pole köre a Ferrarival Barcelonában

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton Vásárlás
Szerző Hujber Dávid
Cikk típusa BRÉKING