Ma 28 éve, hogy Senna megszerezte az utolsó F1-es címét

1991-ben éppen ezen a napon lett háromszoros világbajnok a brazil legenda, méghozzá a Honda hazai versenypályáján. 28 esztendővel ezelőtt Ayrton Senna nagyon boldog lehetett, aki pár esztendővel később tragikus körülmények között elhunyt.

Ayrton Senna, McLaren

Fotót készítette: LAT Images

Ayrton Senna egy olyan név a Forma-1-ben, ami több szempontból is megkerülhetetlen. A szakértők, a korábbi versenyzők, csapattársak és a világbajnokok véleménye szerint ő minden idők legjobbja, aki sajnálatos módon a győzelmeinek és a világbajnoki címeinek a számát már nem tudta tovább növelni, mivel 1994-ben tragikus körülmények között életét vesztette.

Még több F1 hír:

A 34 éves korában elhunyt világbajnok 1984 és 1994 között versenyzett az F1-ben. Pályafutásának ideje alatt olyan csapatoknak dolgozhatott mint a Toleman, a Lotus, a McLaren és a szintén legendás Williams. Összesen 161 nagydíj, 3 világbajnoki cím, 41 győzelem, 80 dobogós helyezés, 614 bajnoki pont, 65 rajtelsőség és 19 leggyorsabb kör szerepelhetett a neve mellett.

Az első F1-es szezonjában a Toleman csapatának vezetett, és már abban az évben letette a névjegyét, hiszen egy kevésbé versenyképes autóval Monacóban második lett, míg Angliában és Portugáliában harmadik. 1985 és 1987 között a Lotus színeiben indult. Sokat nem kellett várnunk az első győzelmére, amit az 1985-ös Portugál Nagydíjon meg is szerzett. Abban a szezonban még Belgiumban tudott nyerni. A bajnokságot végül a 4. helyen zárta, akárcsak 1986-ban, míg 1987-ben újabb két győzelemmel a neve mellett harmadik lett.

1988-ra a McLarenhez került, ahol rögtön az első közös évükben bajnokok lettek. A szezont egy kizárással kezdte Brazíliában, majd ezt követően jöttek a sorozatos győzelmek és a bajnoki cím. 1989-ben szintén nagyon erős volt a McLaren-Honda, de a brazil nem tudta megvédeni a címét és a francia csapattársa, Alain Prost mögött csak második lett. 1990-re ismét fordult a kocka, és Senna stílusosan válaszolt Prostnak, akinek ezúttal egy második hellyel kellett beérnie a bajnokság végén, míg a brazil újra felért a csúcsra a McLarennel.

Podium: Race winner Gerhard Berger, McLaren, second place and Worldchampion Ayrton Senna, McLaren

Podium: Race winner Gerhard Berger, McLaren, second place and Worldchampion Ayrton Senna, McLaren

Fotó készítője: Motorsport Images

Az 1991-es idényt ellentmondást nem tűrően kezdte. Az első négy versenyt meg is nyerte a McLaren-Hondával. Ezt követően gyengébb eredmények következtek számára, de Magyarországon és Belgiumban újra győzni tudott.

1991-ben éppen ezen a napon rendezték meg a Japán Nagydíjat, ahol egy futammal a szezon vége előtt Senna bebiztosította az újabb címét. Az időmérő edzésen Gerhard Berger volt a leggyorsabb a McLarennel, közvetlen a brazil csapattársa előtt, aki közel 2 tizedmásodperccel maradt le a pole-ról. A harmadik leggyorsabb Nigel Mansell volt a Williamsszel Prost és a Ferrari előtt.

Az 53 körös versenyt végül Berger nyerte meg, mindössze kicsivel több mint 3 tizedmásodperccel Senna előtt. A dobogó harmadik fokára Riccardo Patrese állhatott fel a Williams színeiben. A pontszerzők között végzett még Prost, Brundle és Modena.

 

Érdekességek:
ez volt a Forma-1 történetének 515. nagydíja
ez volt Berger 8. rajtelsősége
ez volt a McLaren 76. rajtelsősége
ez volt a Honda 72. rajtelsősége motorgyártóként
a verseny átlagsebessége 222.919 km/óra volt
ezen a napon lett háromszoros bajnok Senna
ez volt Berger 6. győzelme
ez volt a McLaren 93. győzelme
ez volt a Honda 65. győzelme motorgyártóként


Max Verstappen kipróbálhatott egy legendás darabot, a 1,5 literes V12-es motorral ellátott a Honda RA272 F1 volánjánál ízelítőt kaphatott a fiatal holland az aranykorszak hangulatából.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso nem tudja, mit tenne, ha ajánlatot kapna a Ferraritól
Következő cikk Grosjean megosztaná a szurkolók figyelmét

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország