Ma 24 éve hunyt el az F1 történetének egyik legnagyobbja: micsoda statisztikák?!
Juan Manuel Fangio minden kétséget kizáróan a Forma-1 történetének egyik legnagyobb legendája, aki egy egészen kivételes és veszélyes korszakot élt túl a motorsportban, miközben 5 világbajnoki címet szerzett a legnagyobb kategóriában, ami évtizedeken át egy megdönthetetlen rekord volt, majd jött Michael Schumacher a 7 címével, és tavaly Lewis Hamilton, aki idén a hatodik trófeáját húzhatja be.
Az argentin legenda egy több mint kivételes karriert tudhat maga mögött, aki 84 esztendősen, 1995-ben ezen a napon hunyt el, távozott az égi versenypályákra, ahol újra találkozhatott az egykori riválisaival és barátaival. Juan Manuel Fangio igazán szerencsésnek mondhatja magát, mert az ő idejében sokan vesztették életüket, és igen korán, miután a biztonság nagyon kezdetleges volt, még a Forma-1-ben is.
Fangio már a Forma-1 1950-es indulásakor ott volt rajtrácson, és egészen 1958-ig versenyzett. Ebben az időszakban összesen 5 világbajnoki címet nyert meg, miközben kétszer második lett. Az 1958-as idénye messze a legrosszabb volt, amikor 14. lett, de ott csak két futamon állt rajthoz, és mindkét alkalommal 4. lett.
A pályafutását az Alfa Romeo színeiben kezdte. Ebben az esztendőben három győzelme volt, és csak három egységgel maradt el a világbajnok Giuseppe Farinától, aki az F1 történetének első győztese lett. A második szezonban már Fangio volt a nyerő, szintén az Alfa Romeóval. Akkor Alberto Ascari került a második helyre.
Legutóbbi videónkban Sebastian Vettel összeomlásának okait elemeztük, és azt, hogy mi történhetett a négyszeres világbajnokkal az elmúlt időszakban, valamint mennyire reális a visszavonulása, vagy a távozása a Ferraritól.
Az argentin hős 1953-ra csapatot és gyártót váltott, mivel a Maserati versenyzője lett, de a címét nem tudta megvédeni, hiszen Ascari ismét több pontot gyűjtött nála. A kiesések megbosszulták magukat, ráadásul csak az utolsó futamon nyert, míg Ascarinak több ilyen nagydíja is volt. Ezek után azonban egy olyan korszak következett, amikor Fangio megállíthatatlannak, legyőzhetetlennek bizonyult.
Az ünnepelt sztár és nemzeti hős 1954 és 1957 között végig bajnok volt, ráadásul mindezt úgy, hogy a Maserati mellett a Mercedesszel és a Ferrarival is felért a csúcsra, ami több mint egyedülálló. Mindezt azt jelenti, hogy az Alfa Romeo, a Mercedes, a Maserati és a Ferrari autóját is csúcsra vezette. Maranellóval csak egy idénye volt, az 1956-os, amikor az örök másodiknak is nevezett Stirling Moss végzett mögötte. A brit a pályafutása során négy egymást követő alkalommal lett második az F1-ben.
Fangio összesen 51 nagydíjon állt rajthoz, amiből 24-et megnyert. Emellett 29 rajtelsőséget, 23 leggyorsabb kört, 35 dobogós helyezést és közel 280 pontot gyűjtött. Ez pedig egy olyan mérleg, amire nehéz szavakat találni. A 9 szezon során 1347 kört és 9316 kilométert töltött az élen, így igencsak gyakran láthattuk őt vezető helyen.
Egy több mint különleges képgaléria a nagy legendáról
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
30 éve hunyt el a megismételhetetlen, utánozhatatlan James Hunt
HIVATALOS: Bottas 2021-ben is a Mercedes versenyzője lesz a Forma-1-ben
ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: FUTAM - Brit Nagydíj 2020 (LIVE)
Az 5 legdrágábban elkelt Forma-1-es autó – két Ferrari a top 5-ben, de egy Mercedes az élen
Egy F1-es legenda, aki akár az összes szezonjában bajnok lehetett volna
Ma 70 éve rendezték meg az első Monacói Nagydíjat a Forma-1-ben (galériával)
Beállhat-e a Ferrari is a McLaren mögé a sorba a "pénzszórásban?"
2014. október 5: Jules Bianchi óriási jelentőségű, tragikus balesete
Vettel: nem nagy ügy Räikkönen győzelemmentes szériája
Legfrissebb hírek
Adrian Newey: Ezt "alábecsültem" a Red Bullnál az elején
Kiss Norbi nem tud leállni: a bajnoki címe után is győzelmet és dobogót szerzett!
MotoGP: Acosta újabb drámai bukása, Bagnaia újabb győzelme a Japán Nagydíjon!
Marko: A Red Bull munkatársainak elcsábítása "természetes fejlemény"
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.
You have 2 options:
- Legyen előfizető.
- Tiltja le a reklámblokkolót.