Ma 23 éve, hogy Villeneuve berobbant a Forma-1-be: pole, dobogó, leggyorsabb kör

1997 Forma-1 bajnoka rögtön egy rajtelsőséggel és egy dobogós helyezéssel debütált a kategóriában, amit nem sokan mondhatnak el magukról.

Jacques Villeneuve, Williams

Jacques Villeneuve, Williams

Rainer W. Schlegelmilch

A kanadai versenyző igen nagy nyomással a háta mögött érkezhetett meg az F1-be, hiszen az édesapja a legendás és tragikus körülmények között elhunyt Gilles Villeneuve volt, akit akkoriban az egyik legjobbnak tartottak.

Még több F1 hír:

Jacques azonban nem rémült meg a kihívástól, és aktuális CART-bajnokként, valamint a Williams versenyzőjeként mutatkozhatott be a Forma-1-ben. Karrierje rendkívül erősen indult, hiszen már az első idényében második lett, míg egy esztendővel később világbajnoki címet ünnepelt a britekkel. Ezt követően azonban egy mélyrepülés következett számára, egészen a 2006-os visszavonulásáig.

Villeneuve 163 nagydíjjal, 11 győzelemmel, 13 rajtelsőséggel, 9 leggyorsabb körrel, 23 dobogóval, 61 kieséssel és 235 ponttal a neve mellett búcsúzhatott el az F1-től. Ez a búcsú nem volt túl dicső, mivel a BMW Sauber F1 Team a szezon közben, közvetlen a Magyar Nagydíj előtt vált meg a gyengébben teljesítő és sokat panaszkodó pilótájától.

Az F1-es bemutatkozása napra pontosan 23 évvel ezelőtt volt Ausztráliában, az F1 történetének 582. nagydíján, amit Melbourne-ben, az Albert Parkban rendeztek meg.

Az újonc pilóta szabályosan berobbant az új társai közé, hiszen rögtön megnyerte az időmérő edzést, több mint 0.1 másodperccel Damon Hill előtt, addig a harmadik helyen Eddie Irvine a Ferrarival már 0.5 szekundumos hátrányban volt. A legjobb ötben végzett még Michael Schumacher a másik Ferrarival, valamint Mika Häkkinen a McLarennel.

A versenyt végül Villeneuve csapattársa, Hill húzta be, de a kanadai így is második lett, míg a dobogó harmadik fokára Irvine állhatott fel. A pole és a dobogó mellett Jacques a leggyorsabb kört is megszerezte, így majdnem egy tökéletes első hétvégét zárt. Giancarlo Fisichella ugyanezen a futamon mutatkozhatott be a száguldó cirkuszban.

Jacques Villeneuve

Jacques Villeneuve

Fotót készítette: LAT Images

Jacques Villeneuve

Jacques Villeneuve

Fotót készítette: XPB Images

Jacques Villeneuve

Jacques Villeneuve

Fotót készítette: LAT Images

Jacques Villeneuve

Jacques Villeneuve

Fotót készítette: LAT Images

Jacques Villeneuve

Jacques Villeneuve

Fotót készítette: LAT Images

Jacques Villeneuve

Jacques Villeneuve

Fotót készítette: Rainer W. Schlegelmilch

Jacques Villeneuve

Jacques Villeneuve

Fotót készítette: LAT Images

Jacques Villeneuve

Jacques Villeneuve

Fotót készítette: LAT Images

8

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Jöjjön 2019: a Ferrari már most kipipálhatja a 2019-es bajnoki címet?
Következő cikk A McLaren a 2019-es F1-es szezon előtt: 4064 kilométer – visszatérnek?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország