Ma 16 éve nyert először Alonso a Forma-1-ben, épp a Hungaroringen

16 esztendővel ezelőtt ezen a napon Fernando Alonso nagyon boldog lehetett, mivel megszerezte pályafutása első győzelmét, ráadásul épp a magyarországi futamon a Hungaroringen, ami örökre különleges marad számára.

Podium: champagne for Fernando Alonso

Fotót készítette: LAT Images

Sokak számára különleges a Magyar Nagydíj, és ez Fernando Alonso számára is így van, mivel pályafutása első sikerét épp a Hungaroringen húzta be a Forma-1-ben, amit soha nem fog elfeledni, és ennek épp ma 16 éve, noha sokunk számára olyan ez, mintha csak tegnap lett volna. Hosszú idő telt el azóta, és nem sokkal később világbajnok is lett a spanyol, aki akkor még a legvadabb rémálmaiban sem gondolta, hogy az a bizonyos két cím marad a neve mellett az F1-es távozásakor, noha a McLarennel és a Ferrarival is felérhetett volna a csúcsra.

Még több F1 hír:

Alonso már nem tagja az F1 mezőnyének, ami a saját döntése volt. 2001 és 2018 között összesen 312 nagydíjon állt rajthoz, amiből 32 alkalommal örülhetett a dobogó legfelső fokán. Emellett 22 rajtelsőséget, 23 leggyorsabb kört és 97 dobogót szerzett, miközben 1767 kört és 8643 kilométert vezetett az élen. A címhez 2007-ben a McLarennel, és 2010-ben, valamint 2012-ben a Ferrarival volt még nagyon közel.

A Dakarra készülő sztárpilóta, aki már a WEC-ben és Le Mansban is felért a csúcsra, 2001-ben a Minardival mutatkozhatott be az F1-ben. 2002-ben csak tesztpilóta lehetett a Renault-nál, de 2003-tól megkapta a lehetőséget a franciáknál, és már az első ilyen évében nyerni tudott, majd a bajnokság végén 6. lett. A címet a későbbi nagy riválisa, Michael Schumacher szerezte meg a Ferrarival, csakúgy, mint az azt megelőző években.

Fernando Alonso

Fernando Alonso

Fotó készítője: LAT Images

16 éve ezen a napon az F1 történetének 710. nagydíját rendezték meg, aminek a Hungaroring adott otthont. Az időmérő edzésen Alonso végzett az élen a Renault-val, több mint 0.2 másodpercet adván R. Schumachernek (Williams), akit Webber követett a Jaguarral. A legjobb ötben még Montoya (Williams) és Barrichello (Ferrari) voltak ott. Räikkönen és Schumacher például csak a 7. és a 8. helyen zártak.

A futam is Alonso sikerét hozta, aki majdnem 17 másodpercet adott a második helyre felzárkózott Räikkönennek, míg a dobogó harmadik fokát Montoya csípte el R. Schumacher előtt. Pontszerző volt még Coulthard, Webber, Trulli és Schumacher. Ez volt a Renault 16. győzelme csapatként, míg motorgyártóként már 96 sikernél járt. A BMW pedig 60. alkalommal ünnepelhetett dobogót a motorgyártók versenyében, addig a Honda a 250. nagydíján állt rajthoz. Csapatként a Minardi jubilált, hiszen ez volt a 300. versenyük a Forma-1-ben.

Race winner Fernando Alonso celebrates

Race winner Fernando Alonso celebrates

Fotó készítője: LAT Images

A futamot követően Michael Schumacher mindössze 1 ponttal előzte meg az élen Montoyát, de Räikkönen is csak 2 egységgel számolt kevesebbet a német éllovasnál, így egy több mint izgalmas és szoros folytatás következhetett. A csapatok bajnokságát pedig a Williams-BMW vezette 129 ponttal a 121 pontos Ferrari és a 115 pontos McLaren előtt. A Renault 78, a BAR-Honda 15 ponttal várta a következő nagydíjat.


Videón Fernando Alonso nagy tesztje Namíbiából, ahol meg kellett küzdenie a magasabb dűnékkel, mely egy teljesen új tapasztalat volt számára.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ocon attól fél, hogy megfeledkeznek róla
Következő cikk A McLaren egyre több széria felé nyit a Forma-1 mellett

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország