Ma 15 éves minden idők egyik legbotrányosabb F1-es nagydíja: 6 autó rajtolt el (retro galériával)

A 2005-ös Egyesült Államok Nagydíjat a mai napig az egyik legbotrányosabb versenynek tartják. Ez pedig nem véletlen: hiába szerepelt 10 istálló 20 versenygépe abban a szezonban, végül csak a Bridgestone-gumikat használó 6 autó rajtolt el.

Ralf Schumacher, Toyota TF105 crashes

Fotót készítette: LAT Images

A 2005-ös volt az utolsó előtti idény, amikor még 2 gumiszállító volt a Forma-1-ben. A 2006-os év végén a Michelin kivonult a száguldó cirkuszból, ami azt is jelentette, hogy 2007 és 2010 között a Bridgestone, 2011 óta pedig a Pirelli az egyetlen gumiszállító.

Még több F1 hír:

Az érintett esztendő Amerikai Nagydíja a Michelinnek köszönhetően vonult be a rajt pillanatában a sport történelemkönyvébe, és ezzel együtt vált hírhedt. Akkoriba nem Austinban, hanem legendás Indianapolisban tartották az Amerikai Nagydíjakat.

Sokat nem kellett várnunk a furcsa esetekre, mivel már a szabadedzéseken elkezdődtek a goondok: Ralf Schumacher és Ricardo Zonta is az abroncsok problémái miatt csúsztak a falnak (Schumacher), illetve a kavicságyba (Zonta).

A Michelin, amely a 2005-ös kiírásban 7 csapatot látott el gumikkal, azt javasolta az ügyfélcsapatainak, hogy a 13-as kanyarban vegyenek vissza a sebességükből, mert máskülönben csak 10 kört fognak kibírni biztonságosan.

 

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

A francia gumigyártó szerette volna, hogy egy lassítóval egészítik ki a vonalvezetést, de az FIA visszautasította a kérelmet, miszerint ez nem lenne fair a Bridgestone által képviselt csapatokkal szemben.

A Michelin-gumis istállók a kvalifikáción még részt vettek, és a pole-pozíciót pedig Jarno Trulli gyűjtötte be, aki szintén a Michelin termékeit használta. A michelines csapatok vasárnap azonban már csak a felvezető kört teljesítették, mind a 14 autó visszatért a bokszba, így mindössze 6-an álltak fel a rajtrácsra.

A két Ferrari, a két Jordan és a két Minardi rajtolt el a nagyon furcsa futamon, aminek természetesen a közönség sem örült, és hangot is adtak ennek. A nem túl izgalmas nagydíjat Michael Schumacher nyerte Rubens Barrichello előtt, míg a mögöttük célba érő versenyzők mindegyike karrierje legjobb F1-es eredményét szerezte akkor Indianapolisban.

Tiago Monteiro harmadik, Narain Karthikeyan negyedik, Christijan Albers ötödik, Patrick Friesacher pedig hatodik lett. A futam után Schumacher a harmadik, Barrichello a negyedik helyre jött fel a pontversenyben.

Az első 2 helyen Fernando Alonso és Kimi Raikkönen állt, addig a konstruktőri pontversenyben a Ferrari a szerzett 18 pontnak köszönhetően pontszámban beérte a rivális McLarent. Indianapolisban ezután már csak kétszer rendeztek forma-1-es versenyt. 2008-tól 2011-ig az F1 nem látogatott el az Egyesült Államokba. Az államok 2012-ben tért vissza a versenynaptárba, de ekkor már Austin volt a rendező helyszín.

Galéria

Tiago Monteiro, Jordan Toyota EJ15, enters parc ferme
Tiago Monteiro, Jordan Toyota EJ15 celebrates with the team
The cars and team members line up on the starting grid
Scott Speed , Red Bull Racing
Ron Dennis, McLaren Mercedes talks, Kimi Raikkonen, McLaren regarding the retiring after the out lap
Ron Dennis, McLaren Mercedes talks to Flavio Briatore, Renault F1 Team
Ricardo Zonta, Toyota TF105, after his crash
Ralf Schumacher, Toyota TF105 crashes
Ralf Schumacher, Toyota TF105 crashes
Ralf Schumacher, Toyota TF105 crashes
Ralf Schumacher,  kicks his Toyota TF105
Podium: third place Tiago Monteiro, Jordan Toyota EJ15
Podium: Race winner Michael Schumacher, Ferrari, second place Rubens Barrichello, Ferrari, third pla
Podium: Race winner Michael Schumacher, Ferrari F2005, second place Rubens Barrichello, Ferrari F200
Nick Heidfeld, Williams F1 BMW FW27
Nick Heidfeld, Williams F1 BMW FW27
Michael Schumacher, Ferrari with Ross Brawn, Ferrari
Michael Schumacher, Ferrari F2005
Michael Schumacher, Ferrari
Mark Webber, Williams F1 BMW FW27
Mario Andretti in a Williams F1 car
Juan Pablo Montoya, McLaren
Jenson Button, Honda with Danica Patrick
Jarno Trulli, Toyota TF105
Jarno Trulli, Toyota
Jacques Villeneuve, Sauber C24
Giancarlo Fisichella, Renault Sport F1 Team R25
Flavio Briatore talks, Fernando Alonso, Renault Sport F1 Team R25
Fernando Alonso, Renault Sport F1 Team signs the models shirt
Fans of Juan Pablo Montoya, McLaren
Christian Klien, Red Bull Racing Cosworth RB1
Bernie Ecclestone takes a phone call
Bernie Ecclestone
A Michelin tyre technician checks out the track temperatures
Juan Pablo Montoya, McLaren Mercedes MP4-20
The start of the race with only six cars
Race winner Michael Schumacher, Ferrari F2005
Narain Karthikeyan, Jordan Toyota EJ15
Michael Schumacher, Ferrari
Ferrari pit board
Ferrari pit stop
Dissapointed fans
Dissapointed fans
Dissapointed fans
Dissapointed fans
Dissapointed fans
Dissapointed fans eave the circuit,
Dissapointed fans
Christijan Albers, Minardi Cosworth PS05
Takuma Sato, BAR Honda 007
50

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Egy baleset után kórházba szállították Alex Zanardit
Következő cikk Súlyos állapotban van balesete után Zanardi (frissítve)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország