Nosztalgia

Ma 13 éve mutatkozott be F1-es hétvégén Vettel – rögtön megbüntették

A négyszeres világbajnok, Sebastian Vettel napra pontosan 13 évvel ezelőtt mutatkozhatott be F1-es nagydíjhétvégén, amely két dolog miatt is érdekes volt: a leggyorsabb kört futotta meg, azonban rekordidő alatt szedett össze büntetést.

Sebastian Vettel, BMW Sauber

Fotót készítette: Sutton Images

Sebastian Vettel azután lett a BMW Sauber harmadik számú pilótája 2006-ban, hogy a csapat és Jacques Villeneuve elköszönt egymástól, így a korábbi harmadik számú versenyző, Robert Kubica kapta meg a Nick Heidfeld melletti ülést.

A fiatal német versenyző először F1-es hétvégén a szezon 14. versenyén, a Török Nagydíjon ülhetett autóba, a bemutatkozása pedig duplán érdekes volt: a pénteki második szabadedzésen a leggyorsabb kört futotta meg, azonban kevesebb mint 10 másodpercre volt szüksége ahhoz, hogy megbüntessék, mivel túl gyorsan hajtott a bokszutcában.

További híreink:

Akkoriban még a legfiatalabb F1-es nagydíjhétvégén résztvevő pilóta is lett, hiszen ez 19 évesen és 53 naposan sikerült a későbbi négyszeres világbajnoknak – ma Max Verstappen tartja ezt a rekordot. Vettel az Olasz Nagydíjon is vezethette a BMW Saubert, és mindkét pénteki edzésen ő autózta a leggyorsabb kört.

Vettel 2007-ben a BMW tesztpilótája lett, majd Robert Kubica kanadai balesete után az Amerikai Nagydíjon bemutatkozhatott a Forma-1-ben, és a pontszerző, nyolcadik pozícióban zárt, ezzel a legfiatalabb pontszerzővé avanzsált – Jenson Buttontől vette el a rekordot.

A Magyar Nagydíjtól kezdve pedig a Toro Rosso adott neki ülést a szezon utolsó 7 versenyére, a legjobb eredménye pedig abban a szezonban a kínai 4. helye volt.


Videón Fernando Alonso nagy tesztje Namíbiából, ahol meg kellett küzdenie a magasabb dűnékkel, mely egy teljesen új tapasztalat volt számára.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az F1-es újonc rögtön megtalálta magának Rossit
Következő cikk Hülkenberg, Grosjean és Kubica is kikerülhet a Forma-1-ből?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország