Ma 13 éve, hogy Vettel bemutatkozhatott a Forma-1-ben (galériával)

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel 13 éve ezen a bizonyos napon kapta meg a nagy lehetőséget a bemutatkozásra a Forma-1-ben. Egy felejthetetlen nap a német rekorder számára.

Sebastian Vettel, BMW Sauber F1.07

Fotót készítette: Sutton Images

Robert Kubica óriásit bukott a Kanadai Nagydíjon, ami után az orvosi stáb tanácsára távol maradt az Amerikai Nagydíjtól. Ezzel pedig megnyílt a lehetőség Sebastian Vettel előtt arra, hogy bemutatkozzon az F1-ben a BMW-Sauber színeiben.

Még több F1 hír:

Az akkor még csak a szárnyait bontogató fiatal tehetség hamar bizonyította, hogy helye van a Forma-1-ben. Kellően meggyőzte a közönséget, valamint a mezőnyt, mivel összességében nagyszerű teljesítményt nyújtott.

A szombati kvalifikáción a 7. legjobb időt futotta meg, míg a csapattársa, Nick Heidfeld 5. lett. Kettejük között azonban jelentős volt a differencia, de mindenki tudta, hogy ez egy hirtelen lehetőség volt Vettel számára. 

A legjobb idővel Lewis Hamilton állt elő, aki szintén újonc volt, csak egy sokkal versenyképesebb autóban. A brit magabiztosan húzta be a pole-t a kétszeres világbajnok csapattársa, Fernando Alonso előtt.

Az időmérőt követően így nézett ki a TOP-10 sorrendje: Hamilton, Alonso, Massa, Räikkönen, Heidfeld, Kovalainen, Vettel, Trulli, Fisichella. Az akkori mezőnyből már csak Hamilton, Räikkönen és Vettel maradt hírvivőnek. 

Sebastian Vettel, BMW Sauber F1.07

Sebastian Vettel, BMW Sauber F1.07

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

Vettel vasárnap a rajtrácsra 19 évesen, 11 hónaposan és 14 naposan állhatott fel, mellyel jelenleg a 12. legfiatalabb indulót jelenti a Forma-1-ben. A legfiatalabb Max Verstappen, aki akkoriban még nagyon kicsi volt. 2015-ben 17 évesen, 5 hónaposan és 15 naposan döntött rekordot.

A 2007-es amerikai futamot Vettel a pontszerző 8. helyen fejezte be, ami egy fontos mérföldkő volt az életében és a karrierjében. Röviddel azután a Red Bull megszerezte magának, és a folytatást már mindenki ismerheti…

Vettel 2015 óta a Ferrarinak versenyez, de csak az év végéig, és könnyen lehet, hogy ez a kapcsolat bajnoki cím nélkül szakad meg. A helyét a sokkal fiatalabb Carlos Sainz Jr. veszi át, aki a McLarent hagyja el. A németnek egy nagy esélye maradt, a Mercedes. 

Noha Vettel még mindig csak 32 éves, a négy bajnoki cím mellett 53 győzelmet, 57 rajtelsőséget, 38 leggyorsabb kört, 120 dobogós helyezést, 35 kiesést és 2985 pontot számol. Érdekesség, hogy eddig 3495 kört autózott az élen, ami 18 129 kilométernek felel meg. A versenyen futott köreinek száma 13 148.

Galéria

Sebastian Vettel, BMW Sauber F1.07
Sebastian Vettel, BMW Sauber F1.07
Sebastian Vettel, BMW Sauber F1.07
Sebastian Vettel, BMW Sauber F1.07
Sebastian Vettel, BMW Sauber F1.07
5

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A McLarennél kétlik, hogy tökéletes lesz a légkör Vettel távozása miatt
Következő cikk Webber nem érti, miért nem igazolt Ricciardo a Ferrarihoz

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország