Ma 10 éve, hogy Vettel megszerezte az első rajtelsőségét az F1-ben

Sebastian Vettel napra pontosan 10 esztendővel ezelőtt szerezte meg az első rajtelsőségét a Forma-1-ben. Egy olyan hétvége, amire nem sokan számítottak.

Sebastian Vettel, Toro Rosso STR03

Fotót készítette: Andrew Ferraro / Motorsport Images

A 2008-as szezon egy felejthetetlen idény volt, melynek a végén Felipe Massa néhány másodperig világbajnoknak érezhette magát a Ferrarival, majd jött Lewis Hamilton a McLarennel, és minden forgatókönyvet felülírt.

Az egyik legemlékezetesebb hétvége az olasz volt. A 10 évvel ezelőtti nagydíjon az eső dominált, mely igencsak előtérbe helyezte az akkor nagyon versenyképes Toro Rossót. A Red Bull német juniorja, Vettel kihasználta a körülményeket és megszerezte az első rajtkockát.

Vettel minimális különbséggel zárt Kovalainen és a McLaren előtt, majd jött Webber (Red Bull) és Bourdais a másik Toro Rossóval. A legjobb ötben zárt még Rosberg, aki akkoriban a Williams-Toyotával versenyzett. Az olasz alakulatnál hatalmas ünneplésben törtek ki, mely egyúttal a csapat első pole-ja is volt a Forma-1-ben.

Vasárnap hasonló végeredmény született, ami Vettel és a Toro Rosso első győzelmét jelentette. A faenzaiak versenyzője 12,5 másodpercet adott Kovalainennek, míg Kubica már 20,4 másodpercre volt. Pontszerző volt még Alonso, Heidfeld, Massa, Hamilton és Webber.

A futam után a bajnokság élén Hamilton állt 78 ponttal a 77 pontos Massa előtt, míg Kubicának a harmadik helyen 64 bajnoki egysége volt. Räikkönen a másik Ferrarival csupán 57 pontos volt, amivel Heidfeldet (53 pont) előzte meg. A csapatok bajnokságát a Ferrari vezette 134 ponttal a McLaren (129) és a BMW-Sauber (117) csapatot megelőzve.

Sebastian Vettel, Scuderia Toro Rosso STR03
Sebastian Vettel, Scuderia Toro Rosso STR03
Sebastian Vettel, Scuderia Toro Rosso STR03
Sebastian Vettel, Scuderia Toro Rosso STR03
Sebastian Vettel, Scuderia Toro Rosso STR03
Sebastian Vettel, Scuderia Toro Rosso STR03
6

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas: "Segítek Hamiltonnak, ha tudok..."
Következő cikk Perez: Raikkönen nem dolgozott eleget

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország