Ma 1 éve, hogy Vettel az élről falnak vágta a Ferrarit a Német Nagydíjon

megosztás
hozzászólás
Ma 1 éve, hogy Vettel az élről falnak vágta a Ferrarit a Német Nagydíjon
2019. júl. 22. 17:00

Napra pontosan 1 éve történt, amikor Sebastian Vettel teljesen váratlan módon az élről kicsúszott és gumifalban állt meg a Ferrarival. Ez lehetett az a pont, amikor Lewis Hamilton átvette a kezdeményezést a bajnokságban.

Egy esztendővel ezelőtt a bajnokság ezen pontján sokkal izgalmasabban alakultak a dolgok. Sebastian Vettel és Lewis Hamilton fej-fej mellett haladtak a világbajnoki címért, amit végül a brit ismét idő előtt húzhatott be, köszönhetően annak is, hogy a német riválisa túl sokat hibázott és a Ferrari pár hétre eltévedt a fejlesztések tengerében.

Egy éve ezen a napon rendezték meg a 2018-as Német Nagydíjat, aminek az időmérő edzését Vettel húzta be. A Ferrari versenyzője 0.2 másodperccel végzett Bottas előtt, majd jött Räikkönen, Verstappen és Magnussen. A legjobb 10-ben még Grosjean, Hülkenberg, Sainz, Leclerc és Pérez voltak ott. Hamilton a hidraulikai problémája miatt pedig csak a 14. helyet szerezte meg szombaton.

Ez pedig igen komoly sanszot adott Vettel számára, hogy sokkal több pontot szerezzen, mint Hamilton. A verseny azonban drámai végeredményt hozott, mivel a német nullázott, addig a brit megnyerte a futamot, hiába rajtolt sokkal hátrébbről. Bottas a második, Räikkönen pedig a harmadik helyen ért célba.

Slider
Lista

Sebastian Vettel, Ferrari SF71H crashes out of the race

1/36

2/36

3/36

4/36

5/36

6/36

7/36

8/36

Sebastian Vettel; Ferrari SF71H crashed out of the lead

9/36

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

10/36

11/36

12/36

13/36

14/36

Sebastian Vettel, Ferrari SF71H, crashes out

15/36

16/36

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Sebastian Vettel, Ferrari SF71H crashes out of the race

Sebastian Vettel, Ferrari SF71H crashes out of the race
17/36

18/36

19/36

20/36

21/36

22/36

Sebastian Vettel, Ferrari SF71H walks in after crashing out of the race

23/36

24/36

25/36

Sebastian Vettel, Ferrari walks back to his garage after crashing

26/36

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

27/36

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Sebastian Vettel, Ferrari walks in after crashing out of the lead of the race

28/36

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

29/36

30/36

31/36

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Sebastian Vettel, Ferrari SF71H, walks away from his car after crashing out from the lead

32/36

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

33/36

Sebastian Vettel, Ferrari SF71H, climbs out of his car after crashing out from the lead

34/36

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Sebastian Vettel, Ferrari SF71H, crashes out of the race

35/36

36/36

Sokáig úgy tűnt, hogy Vettel lesz a 25 pont tulajdonosa, ám a német az 51 körben hibázott és belecsúszott a gumifalba, amivel minden esély elszállt számára a győzelemre. A világbajnok rettentő dühös és csalódott volt, miközben a hazai közönség sem akarta elhinni azt, amit lát. Vettel utólag elismerte, nagyon fájt számára az, ami akkor történt, és nemcsak a győzelem elvesztése miatt.

Vettel ezzel a hibával és nullázással elvesztette a bajnoki vezetését Hamiltonnal szemben, aki 188 ponttal a neve mellett várhatta a folytatást, míg a Ferrari versenyzőjének 171 egysége volt a 131 pontos Räikkönen előtt. A csapatok bajnokságában is változás történt, ahol a Ferrari 8 pontos hátrányba került, visszacsúszván a második helyre a 310 pontos Mercedes mögé. A Red Bull akkor 211 egységet birtokolt.

17 esztendővel ezelőtt Michael Schumacher ötszörös világbajnok lett, amivel beérte a legendás Juan Manuel Fangio F1-es rekordját, mely évtizedeken át megdönthetetlennek tűnt.

Norris jobban érzi magát az F1-es autóban, mint az F2-ben

Előző cikk

Norris jobban érzi magát az F1-es autóban, mint az F2-ben

Következő cikk

Nem fájóak Hamilton győzelmei, ha ilyen jó a Forma-1?

Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Esemény Német Nagydíj
Versenyzők Sebastian Vettel Vásárlás
Csapatok Ferrari Vásárlás