Lowe: Mika egy napon kitalálta, hogy a kezével akar gázt adni...

Paddy Lowe elmondta, hogy Nigel Mansell a „legizgalmasabb” pilóta, akivel lehetősége nyílt együtt dolgozni a karrierje során, azonban a szakember Mika Häkkinenről is nagyon elismerő véleménnyel van.

Podium: race winner Mika Häkkinen, McLaren, third place David Coulthard, McLaren

Fotót készítette: LAT Images

Lowe az 1998-as és 1999-es sikerkorszak alatt a McLaren alakulatánál dolgozott, így közelről megismerhette Mika Häkkinen munkamódszereit, aki a 2000-es években már kétszeres világbajnoknak mondhatta magát.

A finn világbajnok úgy véli, hogy Hamilton és Verstappen rivalizálása hasonlított ahhoz a versengéshez, amelyet ő is átélt Schumacherrel a saját időszakában. Lowe most arról beszélt, hogy Häkkinen mestere volt a vezetésnek.

„Mika nagyszerű pilóta volt, akivel együtt dolgoztam, jó mókának bizonyult, rendkívül gyors észjárással közelítette meg a dolgokat” – jelentette ki Lowe. „Mika nem tartott az autótól, szóval mindent ki akart próbálni, amire csak lehetősége nyílt.”

Még több F1 hír:

„Mesterként bánt az autóval, neki semmi sem volt túl nehéz. Egy nap, mikor motorcserére vártunk, leültünk és ötleteltünk, majd előállt azzal, hogy a kezével kellene gázt adnia: a kezem sokkal közelebb van a fejemhez, mint a lábam. Jobb lesz így.”

„És mi megépítettük és kipróbáltuk, de különböző okok miatt nem működött. Ám ő volt egyike azoknak a pilótáknak, akiknek esélyt adtak. Megépítettük, és volt egyfajta elképzelésünk arról, hogyan kellene használni. Akkoriban nem volt valami klassz szimulációnk, így beültettük az autóba, és azt mondtuk: Mika, nézd, ez így működik, nézzük meg, mit hozol ki belőle.”

Lowe és a McLaren végül letett erről a bizarr megoldásról, ugyanis az ötlet nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, Häkkinen pedig kétszeres világbajnokként vonult vissza a Forma-1-ből, miután már nem volt képes felvenni a versenyt Schumacherrel.

A Honda utolsó nagy feladata…


Egy komoly bukás részese volt Claudia Hurtgen az ABT Cupra autójában az Extreme E első versenyhétvégéjén, a Desert X Prix-n, de szerencsére nem esett baja a versenyzőnőnek.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton a 2022-es terve miatt tesztelt a Pirellikkel
Következő cikk Steiner érdekes részletet árult el a fiatal Kevin Magnussenről

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország