Lowe: Jelentős változtatásokkal érkezik a Willams 2018-as autója

A csapat technikai vezetője szerint a következő évre készített autó esetében több kulcsfontosságú területen is jelentősnek nevezhető változtatásokat terveznek.

A Williams 45 szerzett pontjával jelen pillanatban a konstruktőri bajnokság ötödik helyén áll, ám nagyon úgy tűnik, hogy megragadtak a középmezőnyben, hiszen jó ideje már a Toro Rosso, Haas és Renault hármassal vívnak, a helyzet szomorú mivoltát pedig tökéletesen személteti, hogy a négy csapat között mindössze 11 pontnyi különbség van.

„Jelentős változtatások fognak történni”, mondta Lowe, aki az idei szezon kezdete előtt érkezett a Mercedestől.

„Számos olyan tennivaló van, amit el fogunk végezni, sőt, ami azt illeti, már hozzá is láttunk ezekhez a dolgokhoz. Lesz néhány olyan terület, ahol a filozófiánkon is változtatni fogunk.”

Felipe Massa az időmérő edzést követően kijelentette, hogy személy szerint ő úgy érzi, lemaradtak a fejlesztési versenyben, így pedig nehéz egyről a kettőre lépni. A Motorsport.com megkérdezte Lowe-ot is, hogy tényleg ez áll-e a gyenge szereplés hátterében, amire a vezető a következőket válaszolta: „Ez mindig előfordulhat, de nehéz egy-egy futam után levonni a következtetéseket, hiszen mindegy egyes pálya más követelményeket támaszt.”

„A trendet kell figyelemmel követnünk. Jelen pillanatban keményen küzdünk a középmezőnyben, de az látható, hogy az elmúlt hónapokban visszacsúsztunk. Meg kell vizsgálnunk ennek az okait, hiszen elképzelhető, hogy valamit rosszul csináltunk, de az sem kizárt, hogy a többi csapathoz képest lemaradtunk a fejlesztésekkel.”

A Williams a hírek szerint a hatodik legnagyobb költségvetéssel gazdálkodó csapat a mezőnyben, és bár Lowe elismerte, hogy van egy keret, amit nem léphetnek túl, azt is hozzátette, hogy a működésük a jelenleginél sokkal hatékonyabb is lehetne.

„Minden egyes területen fejlődnünk kell, hiszen csak így lehetünk versenyképesek. Minden arról szól, hogy az összes fontos területen az ellenfelek fölé kerekedjünk. Nyilvánvalóan van egy költségvetésünk, a mi feladatunk pedig az, hogy ezen keretekből kihozzuk a maximumot. A hatékonyság kulcsfontosságú lehet, de ilyen tekintetben sokat tudnunk még fejlődni.”

„Ha hozzuk a jó eredményeket, még több forrás áll majd rendelkezésünkre, amiből még tovább fejleszthetjük magunkat. A Forma-1-ben ez a formulája a fejlesztéseknek.”

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Csapatok Williams
Cikk típusa BRÉKING